Magyarország
Horváth Csaba: Röghöz kötik a magyarokat
Míg Németországban 35 százalék volt az önkormányzati lakásállomány aránya, addig itthon ez 7-8 százalék.
Olyan embereket is megpróbálnak tulajdonosi helyzetbe hozni az önkormányzati lakásállomány privatizációjával, akik napról napra élnek az önkormányzat támogatásával – jelentette ki Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere a ma reggeli KeljfelJancsiban.
Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő kedden benyújtott törvényjavaslata kötelezővé tenné az önkormányzatoknak, hogy nagyon kedvező áron adják el az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokat, amennyiben a bérlők jelzik vételi szándékukat. Horváth Csaba a javaslat kapcsán elmondta, az összeg a helyi önkormányzatok számlájára folyik be, azonban most is bármikor eladhatnának ingatlanokat, mégsem teszik, mert ez egy rendkívül ostoba lépés lenne, ugyanis a közösségi vagyon csökkenne ezáltal.
Kiemelte: Zugló 70 ezer háztartásából nagyjából kétezer lakás tartozik az önkormányzat tulajdonába, és ha egy zuglói család bajba kerül, akkor ebből a lakásállományból tudják őket segíteni. „Ha ezt megszüntetik, akkor soha többé nem fog tudni segíteni az önkormányzat” – mondta a polgármester, majd hozzátette: korábban éppen arra kérték a kormányt, hogy 200 ezer lakással növeljék az önkormányzati lakásállományt, hogy minél több emberen tudjanak segíteni.
Horváth Csaba szerint az az indoklás, hogy ezzel a rendszerváltás károsultjait segítenék meg, szimpla hazugság, ugyanis akkor nem az szerepelne a javaslatban, hogy minden olyan bérlőre kiterjesztik, aki 2020. december 31. előtt létesített bérlői jogviszonyt. „Míg Németországban 35 százalék volt az önkormányzati lakásállomány aránya, addig itthon ez 7-8 százalék volt, ami most még tovább csökkenhet” – emelte ki, majd hozzátette: ezzel tulajdonképpen röghöz kötik a magyarokat.
168.hu
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt