Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Gulyás Gergely: Május végéig várni kell

Létrehozva:

Nincs még elég beoltott ahhoz, hogy tovább enyhítsék a járvány miatti lezárásokat – erről döntött szerdai ülésén a kormány. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter laptársunknak, a 168.hu-nak adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy május végén lehet meg az 5 millió beoltott.

 

A szerdai kormányülésen áttekintették az aktuális vírushelyzetet. Mire jutottak?

Azt korábban is elmondtuk, hogy 5 millió beoltottnál szeretnénk a következő nagy lépést megtenni. Szerdán átléptük a 4,4 milliót. Vakcina van bőven, tehát ha a rendelkezésre álló oltóanyagot nézzük, akkor akár már holnap meglehetne az 5 millió, de most már azok vannak soron, akik válogatnak a vakcinák között. Ezért úgy számolunk, hogy körülbelül két hét múlva léphetjük át az 5 milliós számot – vagyis még májusban, május végén lesz változtatás. De természetesen mindig nézzük a magyar és az európai fertőzési és halálozási adatokat. Minden szám arra utal, hogy a harmadik hullám vége felé tartunk. Épp ezért jó ütemben hoztuk meg az enyhítésről szóló döntéseket. Ennek szellemében tudunk tovább haladni.

 

Kiket oltanak legközelebb?

Mostanra a 18 év fölötti magyar lakosság több mint 55 százalékát beoltottuk. A következő napokban a 16 és 18 év közötti jelentkezők kerülnek sorra. Az ő körükben is nagyjából 50 százalék körüli a jelentkezők aránya. Összességében a regisztráltak 85 százalékát oltottuk már be. Van olyan megye, ahol ez már 92-93 százalék, de mindenhol 80 fölött van.

 

5 millió beoltott után mi lesz a nyitás következő lépése?

Erről jövő szerdán tárgyal és dönt a kormány. Például a rendezvényekkel kapcsolatos szabályozáson lehet változtatni.

 

Fenntartva, hogy csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni a rendezvényeket?

A zárt térben tartandók esetében mindenképp.

 

A teljes interjút a 168.hu-n olvashatják.

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink