Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Klímavédelemért tüntettek Franciaországban

Létrehozva:

Fotó: AFP / Nicola Vigilanti / Hans Lucas

Több tízezren vonultak fel vasárnap francia városokban.

A tüntetők azt követelték, hogy Emmanuel Macron államfő korábbi ígéretének megfelelően kerüljön bele a francia alkotmányba a környezeti értékek megőrzése és a klímavédelem. 

A szervezők szerint a 163 felvonuláson 115 ezren vettek részt, közülük 56 ezren Párizsban, ami valamivel több, mint az előző, március végi klímatüntetésen megjelenők száma.

A francia elnök decemberben az úgynevezett polgári klímakonvenció előtt vállalta, hogy kezdeményezi az alkotmány módosítását a klímavédelem érdekében. A klímakonvenció civil tagjait véletlenszerűen, sorshúzással választották ki 2019-ben hogy tegyenek javaslatokat az éghajlatváltozás okozta kihívásokra adandó válaszokra. A 150 tagú testület szakértők meghallgatásával mintegy nyolc hónapon át ülésezett, és 149, a szakértők által jóváhagyott javaslatot tett a kormányzatnak az úgynevezett „zöld átállás” felgyorsítására.

Az alkotmány megváltoztatásához a parlament mindkét házának előzetesen jóvá kell hagynia a módosítás szövegét, majd az államfő dönthet arról, hogy népszavazásra vagy pedig parlamenti szavazásra bocsátja az alkotmánymódosítás kérdését. Ez utóbbi esetben a módosítás elfogadásához a képviselők és a szenátorok együttes ülésén háromötödös többségre van szükség.

Az alkotmánymódosítás szövegét Emmanuel Macron kezdeményezésére márciusban a nemzetgyűlés, ahol a kormánypárt abszolút többséggel rendelkezik, jóváhagyta. A törvénytervezet szerint az alkotmány első cikkelye kimondja, hogy Franciaország „szavatolja a környezeti értékek és a biológiai diverzitás megőrzését, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelmet”.

A jobboldali ellenzéki többségű szenátus azonban a „szavatolja” kifejezést arra hivatkozva kivenné a szövegből, hogy elsőbbséget adna a környezetvédelemnek más alkotmányos elvekhez képest. A felsőház ódzkodása miatt lapértesülések szerint Emmanuel Macron már lemondott arról, hogy referendumot írjon ki az alkotmánymódosításról.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink