Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Véget ért a kilakoltatási moratórium

Létrehozva:

Fotó: Lakos Gábor

Tömegek kerülhetnek az utcára.

Az öt parlamenti ellenzéki párt tegnap nyújtotta be A Város Mindenkié és az Utcajogász Egyesület törvénymódosító javaslatát, amely a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig meghosszabbítaná a moratóriumot.

Május 4-én véget ér a kilakoltatási moratórium, ennek következtében nagyon sok család kerülhet az utcára a járvány és a gazdasági válság idején, azután, hogy a moratórium meghosszabbítását az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága elutasította – áll a Város Mindenkié csoport közleményében. Ebben azt írják, A Város Mindenkié, az Utcajogász Egyesület és az Utcáról Lakásba! Egyesület a kormányt és az önkormányzatokat is figyelmeztette a veszélyre, az ellenzéki pártok pedig törvénymódosító javaslatot nyújtanak be az ügyben.

Azzal, hogy a fent említett bizottság kormánypárti többsége már elutasította a moratórium meghosszabbítására vonatkozó törvényjavaslatot, „egyértelműen kinyilvánította, hogy nem kíván foglalkozni a pandémia miatt állásukat vesztett és létbizonytalanságba jutott emberek lakhatási nehézségeivel, és nincs ellenére, ha a járvány idején amúgy is aggasztóan zsúfolt hajléktalanellátó intézmények még zsúfoltabbakká válnak az ellátórendszerbe újonnan bekerülők sokaságával” – írta még korábban a Város Mindenkié.

„Miután a kormány nem válaszolt megkeresésünkre, az öt parlamenti ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, MSZP, Párbeszéd), valamint Szél Bernadett független parlamenti képviselő a Momentum támogatásával a mai nap nyújtja be A Város Mindenkié és az Utcajogász Egyesület törvénymódosító javaslatát, amely a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig, országosan, minden típusú lakás esetében meghosszabbítaná a kilakoltatási moratóriumot” – fogalmaz a keddi közlemény.

Mint írják, az Utcáról Lakásba! Egyesület levélben kereste meg az összes budapesti kerületet és az 50.000 főnél nagyobb települések önkormányzatait, hogy amennyiben a kormány nem lép ebben a helyzetben, hosszabbítsák meg a településen a kilakoltatási moratóriumot saját hatáskörben, különös tekintettel a gyerekes családokra. Esetükben a család szétszakítását is jelentheti az otthon elvesztése.  Annak ellenére, hogy a szegénység miatt jogszerűtlen a gyerekek elszakítása a szülőktől, a gyakorlatban sajnos sok példa akad erre – áll a közleményben.

168.hu / PH

Legnépszerűbb cikkeink