Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Kupadöntő: Újpest vagy Videoton?

Létrehozva:

A bajnokság 28. fordulójában a Fehérvár nyert 4-0-ra. | Fotó: MTI / Vasvári Tamás

Ma este a Puskás Arénában az Újpest és a Fehérvár lép pályára a Magyar Kupa fináléjában.

Mind a két csapat számíthat fanatikus szurkolóira, hiszen a döntőt nézők előtt rendezik.

Ha az idei év eredményeiből indulnánk ki, le sem kellene játszani a Magyar Kupa döntőjét. A két csapat ugyanis ebben az idényben három alkalommal játszott egymással, és mindháromszor a fehérváriak nyertek, ráadásul fölényesen, több góllal. Persze, azt mindenki tudja, hogy a kupasorozat fináléja mindig más, mint az idény többi meccse.

Már csak azért sem lehet a múltból kiindulni, mert egy másik statisztika a lilák felé billenti a mérleg nyelvét. Az Újpest ugyanis történelme során tíz alkalommal hódította el a serleget, míg a fehérvári csapat mindössze kétszer. 

Ráadásul az újpesti csapat akkor is győzni tudott a sorozatban – például 2016-ban – amikor a bajnokságban nem szerepelt túl jól. Most is ez a helyzet: a Michael Oenning vezette csapat az utolsó előtti pillanatban biztosította a bennmaradását az NB I-ben.

„Természetesen, ha már itt vagyunk, szeretnénk megnyerni a kupát. Egy kupadöntő mindig különleges meccs, tényleg bármi megtörténhet egy ilyen mérkőzésen. Végre esélyünk van, hogy trófeát nyerjünk, mindent megteszünk majd, hogy egy kupasikerrel háláljuk meg a szurkolóknak, hogy mellettünk állnak” – mondta a mérkőzésről a fővárosi lila-fehérek német mestere.

Fehérváron sem lehetnek teljesen elégedettek az idénnyel, hiszen bár szinte biztosan dobogós lesz a csapat a bajnokságban, a szezon elején nem titkolt céljuk volt a Ferencváros megelőzése és a bajnoki cím megszerzése. Persze, a bajnoki érem mellett szépen mutatna a Magyar Kupa trófea, és ezt a csapat vezetői és játékosai is pontosan tudják.

„Nagy hagyományokkal rendelkező klubbal találkozunk a Puskás Arénában, amelyet egy remek szakvezető irányít, de szeretnénk történelmet írni és megnyerni a döntőt. Minden meccsnek saját története van, pláne egy kupadöntőben van ez így. Ezért nem foglalkozunk azzal, mi történt az előző egymás elleni mérkőzéseken. Úgy gondolom, háborút csak jó mentalitással lehet nyerni, ezzel a hozzáállással vágunk neki a kupadöntőnek is. Az elmúlt hetek eredményei önbizalmat adtak a játékosaimnak, akik napról napra alázatosan, szorgalmasan készülnek, és olyan győzni akarást mutatnak, ami engem is optimizmussal tölt el” – fogalmazott Szabics Imre, aki idény közben ült le a fehérvári kispadra. 

Kupadöntőben eddig kétszer csaptak össze a mostani finalisták, mindketten más néven: 1982-ben az Ú. Dózsa 2-0-ra győzött a Videoton ellen.

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink