Gregor Bernadett: Fáj, hogy nem tudtam elköszönni az édesanyámtól

A színésznőnek nincsenek szép emlékei az egyetemi képzésről.

„Sosem volt kellő önbizalmam, gyerekkoromtól fogva szenvedek ettől. A szüleim se dicsértek agyon, és ha visszanézem a gyerekkori képeimet, egy csúnya kislány néz vissza rám. Később pedig a Színművészeti Egyetemen mindent elkövettek azért, hogy még jobban aláaknázzák az önbecsülésemet” – idézte fel emlékeit Csernus Imrének Gregor Bernadett a csütörtök esti Maflásban.

A színésznő szerint az egyetemen „ez volt a nevelési módszerük: naponta elmondták, hogy a Gregor egy nulla, és le kell fogynia.” Pedig, mint kiderült, a színésznőnél szidalmazás helyett dicsérettel lehet eredményeket elérni, a szép szavak jobban inspirálják. „A rendezőknél is bevett módszer, hogy üvöltöznek a színésszel a jobb teljesítmény elérése érdekében. Én sajnos nem tudok ilyenkor kiállni magamért, agresszió hallatán lefagyok, kővé dermedek” – így Gregor, aki elárulta, húszéves kora óta rengeteget dolgozott azon, hogy helyrebillentse az önbizalmát, és mára tisztában legyen az értékeivel.

Harmónia és béke

Gregor Bernadett szombaton tölti be a 49-et, de ez egyáltalán nem zavarja, sőt állítása szerint élete legjobb, legharmonikusabb időszaka a mostani. „Korábban szerettem a nagy lelki viharokat magam körül, jó volt néha szenvedni és kicsit belehalni a hatalmas érzelmekbe. Mára eltűntek ezek a sallangok, és letisztult a kép. Harmónia és béke van körülöttem. Élvezem, hogy csend és nyugalom vesz körül, egyre jobban szeretem a reggeleket, amikor hatalmasat sétálhatok a Tabánban a kutyáimmal. Szeretem az otthonom, és a rengeteg macskám társasága is erőt ad. A kisebbik fiam, Álmos 14 és fél éves kamasz. Rengeteg időt töltöttem vele mostanában, még szorosabb lett a kapcsolatunk. A nagyfiam, Bence pedig most végzett hangmérnökként a Színház és Filmművészeti Egyetemen, ő már a maga útját járja, olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvérek” – mondta Gregor Bernadett, mire Csernus doktor azt kérdezte tőle, mit gondol, mennyire tud hiteles anyaként jelen lenni a fiai életében. A színésznő válaszul elmondta, ő sohasem „nevelte” a gyermekeit, viszont intenzíven jelen van az életükben, példát állít eléjük, és mindig vállalja önmagát. „Nem tudom, mit jelent az a szó, hogy gyereknevelés. Én sokkal inkább együtt élek velük, beleolvadok a mindennapjaikba. Sosem feledem, amikor Bence átélte élete első szerelmi csalódását, együtt zokogtuk végig azt az éjszakát. Egyszerre volt fájdalmas és felemelő érzés. Álmossal pedig olyanok vagyunk, mint a borsó meg a héja: egyfajta ősbizalom él köztünk.” 

Írjon búcsúlevelet!

A Jászai Mari-díjas színművésznő saját szüleihez fűződő, korántsem ennyire idilli kapcsolatáról is beszélt Csernus Imrének. „Az fáj a legjobban, hogy nem tudtam elköszönni az édesanyámtól. Nagyon korán és váratlanul ment el, mi pedig nem beszéltünk mindennap. Nem volt beteg – egyszerűen megállt a szíve. Hatalmas fájdalom, hogy nem mondhattam el neki, mennyire szeretem. Talán még mindig nem engedtem el.” A pszichiáter ezután azt javasolta a színésznőnek, írjon búcsúlevelet az édesanyjának, hátha így el tud köszönni tőle.

Arra a kérdésre, hogy mitől fél, Gregor azt felelte: a kiszolgáltatottságtól, valamint attól, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás. „Nem szeretek más mellé beülni egy autóba, mert akkor nem én irányítok. Tudom, ezen dolgoznom kell. Amikor néhány hónapja elkaptam a koronavírust, a kiszolgáltatottság volt a legrosszabb érzés az egészben. Jókat szorongtam azon, hogy ki viszi majd le a kutyákat, de végül családi segítséggel megoldottuk. Vicces volt, hogy a kiskamasz fiam nyugtatgatott, és beszólogatott, hogy ne parázzam ennyire túl az egészet. Igaza volt.” 

A csütörtök esti Maflásból kiderült: Gregor Bernadett évtizedek óta nem érezte jobban magát a bőrében, mint most. Úgy érzi, végre hazaérkezett. S noha nem esett kétségbe a pandémia időszaka alatt sem, azért nagyon örül, hogy végre újra dolgozhat: művésztársaival Örkény István Kulcskeresők című darabját próbálják a Karinthy Színházban.

168.hu