Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Anyám főztje, avagy az örök és mozdulatlan mércét otthonról hozzuk

Pesti Hírlap

Létrehozva:

Fotó: MTI / Vajda János

Családi recepteket, szokásokat, a gőzölgő húsleves illatát.

Ősi, talán nem is tudatos etalon, amivel az ízek, az ételek felé fordulunk. Az „így szeretem” azt jelenti: úgy szeretem, ahogyan anyám főzte.

Még a világjárvány előtt készített felmérést egy ételrendelő portál. Azt szerették volna megtudni, hogy milyen leveseket szeretnek a legtöbben. Az otthoni minták erejének tudatában semmi meglepő nincsen abban, hogy a legnépszerűbb a húsleves lett. A második helyezést a bableves érte el, a bronzérmet pedig a hideg gyümölcsleves szerezte meg. A negyedik a fokhagymakrémleves lett, majd a csontleves következett, az egyébként közkedvelt gulyásleves pedig csupán a hatodik helyen végzett.

A körbeült családi ebédlőasztal, a közös étkezés olyan szerves része a mindennapoknak, hogy nem nagyon merengünk mágikus gyökerén, eredetén. Pedig van abban valami varázslatos, ami a terített asztalnál történik: az étkezés csodája.

A csoda alakítója az anya, aki lehet, hogy mások szerint íztelenül főz, de az biztos, hogy gyerekeinek ő adja a mintát. Amit felnőttként megpróbálunk reprodukálni, mert hiába a mérhetetlen választék, az otthon íze a legemlékezetesebb. 

A gasztrobloggerek gyakran hivatkoznak a múlt ködéből azonosíthatatlanul kiemelt nagyira, receptjeire, amelyek ugyanabban a változatlan formában száz más helyen is megtalálhatók. A hiteles receptnél fontosabb az érzelmi húrok megpendítése – a kattintásvadászok számára.

Közétkeztetésben dolgozó szakácsok között közismert a történet, hogy egy kisfiú sosem ette meg az óvodai spenótot, mondván, az nem olyan, mint otthon. Egyszer, amikor új szakács került a konyhára, elrontotta a főzeléket, és csomókban állt benne a rántás. A kisfiú arca földerült: ez az! Anyukám is nokedlival főzi!

Az az íz, amivel anya az életbe elindított, az sajnos – vagy szerencsére – reprodukálhatatlan. Sikerülhet az ő kedvencét felidéző étel jól, akár jobban is, de pontosan olyan sosem lesz. Utánozhatatlan marad, mint anya, aki szándéka ellenére is elviszi magával a titkot.

De az a sok próbálkozás és kísérletezés, amivel legendás ételeit újra főzzük, nem hiábavaló. Mert bár nem gondolunk rá a napi lótás-futás közben, ezzel építünk egy másik példatárat, formálunk egy új, a gyerekekre átörökített családi etalont. Egyszer majd ez lesz a családi ebédek mércéje. 

Így lesz elérhetetlen példakép anyám, aki soha nem rontott el és soha nem dobott ki ételt. Aki még nem divatból vagy tudatos megfontolásból becsülte meg a legegyszerűbb alapanyagokat és ételeket, hanem mert ő is így tanulta. És nem azért főzött emlékezetesen, mert kiváló szakácsiskolába járt. Hanem mert ösztönösen tudta, hogy a gondosság, az odafigyelés a legfontosabb kelléke az ételnek. Hogy az ő étele is szeret.

Szikora Katalin

Legnépszerűbb cikkeink