Kiemelt hírek
Elefántborjú született Budapesten
Szombaton hajnalban világra jött a Fővárosi Állat- és Növénykert várva várt kiselefántja.
A jövevény nagyjából 80 kg-ot nyom. Az Állatkert már közzétett egy kisfilmet a borjú születéséről, csütörtökön pedig az intézmény Facebook-oldalán élő bejelentkezésben mutatják be a budapesti elefántcsalád legifjabb tagját.
A szakemberek tavasz közepére várták az ellést, annak várható időpontját azonban ennél pontosabban nem lehetett meghatározni, így a biztonság kedvéért már március közepe óta folyamatos ügyeletet tartottak az elefántok körül, még az éjszakai órákban is. A tapasztalatok szerint ugyanis a legtöbb elefántborjú az éjszaka második felében, illetve hajnaltájt szokott megszületni.
A kiselefánt végül hajnali 5 óra 9 perckor jött a világra. Az ellés viszonylag gyorsan lezajlott, mindenféle komplikáció nélkül. A „szülőszobában” elhelyezett kamerák rögzítették is az eseményt, a felvételeket az Állatkert szerdán délelőtt tette közzé honlapján, Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján. A videó érdekessége, hogy a képeken úgy tűnik, mintha az anya első dolga az lenne, hogy az újszülöttet megrugdossa. Valójában ez teljesen normális viselkedés az anyaelefántoknál, melynek célja, hogy a magzatburkot eltávolítsák a kicsiről.
Az újszülött kiselefánt nem sokkal később sikeresen lábra is állt, az emlőket is rendben megtalálta, és táplálkozni kezdett.
Az ázsiai elefántok vemhességi ideje 22 hónap körül szokott lenni, az újszülöttek súlya általában 70 és 100 kg között alakul. Bár a kiselefánt súlyát pontosan nem lehet lemérni, a tapasztalt állatkerti szakemberek „szemre” nagyjából 80 kilogrammosra becsülik.
Az 1866-ban megnyílt Fővárosi Állat- és Növénykertben, amely idén ünnepli 155. születésnapját, 1875 óta tartanak elefántokat. A XIX. században afrikai elefántok is voltak a bemutatott állatok között, de az elmúlt bő 120 esztendőben mindvégig ázsiai elefántokkal foglalkoztak, és ez idő alatt mindig volt legalább egy elefánt az Állatkertben. A most született kiselefánt a nyolcadik a Budapesti Állatkert történetében: a korábbiak 1930-ban, 1932-ben, 1941-ben, 1956-ban, 1961-ben, 2013-ban, illetve 2017-ben születtek.
*
Babamérlegre gyűjtenek
Az Állatkert Alapítványa már a babavárás időszakában bejelentette, hogy egy speciális „elefánt babamérlegre” vár adományokat az intézmény támogatóitól. Ezzel a mérleggel nemcsak a kiselefánt gyarapodását, fejlődését lehetne nyomon követni, hanem a felnőtt állatokat is le lehetne mérni vele. A támogatások fogadására külön felületet hoztak létre az Állatkerti Alapítvány honlapján. Korábban egyébként már árverésre bocsátották a kiselefánt bátyja, Arun – műalkotásnak is beillő – talplenyomatát, s az árverés bevételét szintén a „babamérleg” beszerzésének és beszerelésének költségeire fordították.
Budapest Zoo / PH
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt