Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Biden értékelte Amerikát

Létrehozva:

Fotó: AFP / Pool / Melina Mara

Azt mondta, az ország „válságból lehetőségre” váltott.

Joe Biden amerikai elnök szerda esti, több mint egy órás kongresszusi országértékelő beszédében kijelentette, hogy alig száz nappal a beiktatása után Amerika ismét mozgásba lendült, pedig amikor januárban letette hivatali esküjét, egy válságban lévő nemzetet örökölt. 

„Az évszázad legsúlyosabb járványát, a legsúlyosabb gazdasági válságot a nagy gazdasági válság óta és a legsúlyosabb támadást a demokráciánk ellen a polgárháború óta” – sorolta „öröksége” részeit az elnök, hozzátéve, hogy mostanra az ország „válságból lehetőségre” váltott. „Amerika újból ragyog és megmutattuk a világnak, hogy nem adja fel” – mondta.

Az országértékelő, vagyis az „Unió állapotáról szóló” beszéd hagyományosan az amerikai politika egyik méltóságteljes eseménye. Az elnök ilyenkor a kongresszus két háza előtt számol be a választott politikusoknak és a nemzetnek az ország helyzetéről és várható politikája főbb elemeiről. Az Egyesült Államok alkotmánya kimondja, hogy az elnök „időről időre tájékoztatást ad a kongresszusnak az Unió állapotáról, és figyelmébe ajánlja azokat az intézkedéseket, amelyeket szükségesnek és célszerűnek ítél”.

Biden kiemelte, hogy hivatalba lépése óta mintegy 220 millió koronavírus elleni vakcinát adtak be az Egyesült Államokban, amely „messze meghaladja” a január 20-án kitűzött 100 milliós célt.

Az első kongresszushoz intézett beszéde során Biden elmondta, hogy az Amerikai Foglalkoztatási Terv „mérnököket és építőmunkásokat fog foglalkoztatni, akik energiahatékony épületeket és otthonokat fognak építeni”. A környezetvédelmi tervek részleteiről szólva bejelentette, hogy 500 ezer elektromos töltőállomást telepítenek az autópályák mentén, a gazdák pedig takarónövényeket ültetnek majd, hogy így csökkentsék a levegőben lévő szén-dioxidot. Leszögezte: nincs ok arra, hogy a szélturbinák ne Pittsburghben épüljenek meg Peking helyett. Az elnök célként jelölte meg, hogy emberek millióinak segítsenek a munkahelyükre való visszatérésben, és rámutatott, hogy a tervezett munkahelyek közel 90 százaléka nem igényel majd főiskolai végzettséget.

Beszédében felszólította az Országos Egészségügyi Központot, hogy hozzanak létre olyan kutatási központot, amelynek célja, hogy áttöréseket érjenek el az olyan betegségekkel szemben, mint például a daganatos megbetegedések, az Alzheimer-kór, vagy a cukorbetegség.

Biden kétpárti megegyezést sürgetett a tervezett gazdasági csomag elfogadásával kapcsolatban, mert „belföldi konszenzusra van szükség ahhoz, hogy fenntartható legyen az Egyesült Államok globális versenyképessége, különösen Kínával szemben”. A tervezet finanszírozásával kapcsolatban az elnök ismét elmondta, hogy a leggazdagabb amerikaiaknak több adót kell majd fizetniük. „Itt az ideje, hogy az amerikai vállalatok és az amerikai emberek leggazdagabb 1 százaléka tisztességesen kivegye a részét az adózásból” – vélekedett.

Joe Biden nélkülözhetetlennek nevezte a bevándorlást az Egyesült Államok szempontjából, és felszólította a törvényhozókat, tegyenek lépéseket az állampolgárságra vágyók ügyében.

A rendvédelmi szervezetek reformját is sürgette beszédében, kiemelve, hogy helyre kell állítani a bizalmat a bűnüldöző szervek és az emberek között. A republikánusok ellenvetéseire utalva úgy fogalmazott: „együtt kell működnünk, hogy konszenzusra jussunk, de végezzük el a feladatot jövő hónapig, George Floyd halálának első évfordulójáig”.

Az afganisztáni csapatkivonásról úgy vélekedett, hogy megfizettek Oszama Bin Ladennek, csökkentették a terrorfenyegetést, és ideje, hogy hazavigyék csapataikat, Oroszországgal kapcsolatban azt mondta, bár nem törekszenek a feszültség súlyosbítására, de az oroszok cselekedeteinek következményei lesznek.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink