Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Zoya Katarova: A túlzott lazaság veszélyes lehet

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: Dimény András

Senki ne menjen oltakozni betegen, ugyanis a vírus megtámadhatja a szervezetet és lebonthatja az antitesteket.

A biológiai tudományok kandidátusa erről a 168.hu-n futó KeljfelJancsi című műsorban beszélt.

Van rizikója annak, ha valakit megfertőződve oltanak be, mert a vírus meg tudja támadni a fehérvérsejteket, így az immunitás csökken, amiből akár súlyos betegség is kialakulhat – mondta Zoya Katarova, a biológiai tanulmányok kandidátusa a 168 oldalán futó KeljfelJancsiban. Kiemelte: Fontos lenne, hogy az oltás előtt teszteljenek és lázat mérjenek, ahogyan azt Angliában is teszik. 

A kutató a krónikus betegeknek azt üzente, a betegség kiújult állapotában ne menjenek oltakozni, először ugyanis mindenképpen túl kell lenni a fertőzésen ahhoz, hogy megkaphassák az oltást, majd hozzátette: a háziorvossal érdemes erről konzultálni. „Sok orvos azt javasolja, hogy mindentől függetlenül menjünk oltakozni, én azonban ezzel nem ért egyet” – mondta Katarova, majd aláhúzta: a két oltás közötti távolság lehet több is, mint három hét, fontosabb, hogy ne betegen kapjunk oltást. 

A kismamák oltásával kapcsolatban a kutató szerint nincsen egybehangzó szakmai vélemény, még a leginkább ajánlott Pfizer-vakcina beadása is lehet rizikós. Az MTA múlt heti hírleveléből kiderült, hogy várandósokat nem vontak be az oltóanyagok vizsgálatába, ezért is kérdéses az oltásuk, mindazonáltal leszögezték: az újszülöttek oltása nem javasolt. Szakmai véleményét Kemenesi Gábor virológus sem rejti véka alá, komoly kritikákat fogalmazott meg a terasznyitással kapcsolatban. Véleményét osztva Zoya Katarova is kijelentette, nagyjából két hét múlva ismét berobbanhat a járvány.

Indiában is hasonló felelőtlenség okozta a mostani helyzetet, ellazultak az emberek – mondta Katarova, hozzátéve, amíg köztünk jár a vírus, veszélyes ez a fajta ellazulás. A kutató szerint irracionálisan viselkednek az emberek a nyitás hatására, de a politikai kommunikációban pont ennek a fordítottja megy, az embereket nyugtatják. Hangsúlyozta: a teraszokon látható emberek leginkább fiatalok voltak, így valószínűsíteni lehet, hogy azok mentek ki, akik még nem lettek beoltva, ugyanis leginkább csak az idősek és a középkorúak kaptak oltást.

Zoya Katarova szerint már az iskolák nyitásával el lett rontva az esély, hogy ne legyen szükség több lezárásra, ehhez viszont a mostani nyitás még minden bizonnyal hozzá fog adni. A kutató kifejtette: ő maga nem nyitásellenes, ugyanakkor fontos lenne, hogy legyenek szabályok ezzel kapcsolatban, például, hogy a kereskedőket és a pincéreket, valamint azokat, akik napi szinten sok emberrel találkoznak, azonnal beoltsák. Szerinte a hamarosan újranyitó színházakban és mozikban is fennáll a fertőzés veszélye, így nemhogy maszk nélkül, inkább csak ffp2-es maszkkal szabadna csak beengedni a vendégeket. 

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink