Magyarország
Jótékonykodik a címvédésre készülő kick-boksz-világbajnok
Rákoczi Renáta gőzerővel edz azért, hogy megvédje címét, emellett segít a rászorulóknak is.
Most például Lili, az SMA-s betegségben szenvedő kislány javára árverezte el azt a trikóját, amelyben az Exatlon első évadában szerepelt.
Rákoczi 2018-ban, 30 évesen szerzett kick-boxban profi világbajnoki címet, miután Norvégiában pontozással nyert a hazaiak favoritja, Kristin Vollstadt ellen. Mindez sporttörténelmi sikernek minősült, hiszen a sportágban akkor fordult elő először, hogy két női versenyző 12 menetes mérkőzést vívjon egymással. Renáta aztán egy évvel később, 2019-ben Budapesten védte meg világbajnoki címét. A koronavírus járvány azonban őt is megviselte.
„A járvány elején olyan mélypontot éltem át, hogy nem találtam a helyem a világban. Úgy éreztem, hogy egyik pillanatról a másikra kiszakítottak abból a környezetből, ami az életem és ahol jól érzem magam. Elvették az edzéseket, a versenyeket, a felkészülést, emiatt sűrűn volt rosszkedvem. A leállás alatt ráadásul majdnem tíz kilót felszedtem. De muszáj volt visszarázódnom. Megnéztem egy csomó motivációs filmet, és sportrovatokat olvasgattam. Elkezdtem edzeni, visszatért a kondim és a súlyom. Megint motivált vagyok, és remélem, hogy az év végén sikerül megvédenem a címem.”
A bajnok ugyanis bízik abban, hogy ismét megrendezik a TEK-gálát, és ha újra nyerne, háromszoros profi világbajnoknak mondhatná magát. Emellett amatőr karrierjére is odafigyel, bár elképzelhetőnek tartja, hogy az idei lesz az utolsó amatőr idénye. Ha viszont jönnek az eredmények és kvalifikálná magát a Világjátékokra, akkor azt még bevállalná. Izgatottan várja, hogy beinduljon a versenyszezon, igaz, más tervei is vannak.
„Szerintem a húszéveseknek könnyebb feldolgozni, hogy le kell állni, hiszen koruknál fogva hamarabb képesek visszatérni. Én az idén 34 leszek, ilyenkor az ember már érzi a határait, nem szólva arról, hogy lennének más terveim is: nagyon vágyom már egy kisbabára”.
A nagyszerű sportoló a sajtóból értesült a gerinceredetű izomsorvadásban szenvedő Lilike esetéről.
„Nem is volt kérdés, hogy szeretnék segíteni. Az exatlonos pólót a Lilike megsegítésére létrehozott Facebook-csoportba tettem fel, és nagyon örülök, hogy be tudtam segíteni a gyűjtésbe. Még rengeteg pénz hiányzik, de jó látni, hogy milyen sokan adakoznak még a járványidőszakban is, amikor a bizonytalanság miatt mindenki jobban meggondolja, mire költi a pénzét”.
Fehér György
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt