Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Zsinórban harmadszor bajnok a Fradi

Létrehozva:

Fotó: Ferencvárosi Torna Club

Az ősi rivális ellen biztosították be a bajnoki címet.

Az Újpest legyőzésével három fordulóval a bajnokság vége előtt matematikailag is biztossá vált, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata sorozatban harmadszor, története során harminckettedik alkalommal szerzi meg a bajnoki címet.

Már két fordulóval ezelőtt bebiztosíthatta volna győzelmét a Ferencváros, de sem a Puskás Akadémia, sem pedig a Kisvárda ellen nem sikerült megszereznie a győzelmet. A sorsolás szeszélye folytán így hazai pályán, az Újpest legyőzésével dőlt el véglegesen a bajnokság. Egy olyan meccsen, ahol összesen négy magyar játékos volt a két csapat kezdőjében. A Ferencvárosnál ugyanis Bogdán, Sigér és Lovrencsics, míg az Újpestben Banai kapott hazai játékosként szerepet.

Szerhij Rebrov, a hazaiak immár háromszoros magyar bajnok edzője már szombaton nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy játékosai nem „zárták rövidre” a bajnoki cím kérdését. Ennek megfelelően a zöld-fehérek most kétséget sem hagytak afelől, hogy az Újpest elleni meccsen csak a győzelem elfogadható számukra.

 

Történelem

Bár a Ferencvárosi Torna Club 1899. május 3-án alakult, a „football”-szakosztályt csak másfél évvel később, 1900. december 3-án hozták létre. A csapat az első nem hivatalos bajnoki mérkőzését 1901. február 10-én Budapesti TC ellen játszotta, míg az első hivatalos bajnoki mérkőzésre 1901. április 21-én került sor a MUE ellen. A Ferencváros első hivatalos bajnoki gólját Borbás Gáspár, az FTC akkor 17 éves balszélsője szerezte. Az első pontot a Műegyetem ellen elért 2–2-es döntetlen után jegyezhette fel a klub, míg az első győzelemre 1901. június 16-ig kellett várni, a zöld-fehérek akkor a Budapesti SC-t győzték le. A klub címere 1901. május 5-én mutatkozott be: a játékosok az Old Cricketer elleni nemzetközi mérkőzésen viseltek első alkalommal zománcozott kis jelvényt, amely öt zöld és négy fehér csíkot tartalmazott, a címer alján lévő zöld pajzsban pedig három egymáshoz fordított E betűt helyeztek el. Ez mindmáig a klub jelmondatára utal: erkölcs, erő, egyetértés. A csapat 1903-ban szerezte első bajnoki címét.

A zöld-fehérek több mint százéves történelmük során számos dicsőséget értek el, de az egyik bravúrjukat még egyetlen magyar csapatnak sem sikerült leutánoznia. Az 1931/32-es bajnoki cím ugyanis a „100 százalékos bajnokság” néven maradt emlékezetes: a Ferencváros mind a 22 mérkőzését megnyerte. 

 

Két fronton

Ha ilyen teljesítménnyel idén nem is sikerült kirukkolnia a Fradinak, az biztos, hogy a zöld-fehérek már a bajnokság első szakaszában tudatták mindenkivel: mint az elmúlt két szezonban, most is bajnokságot akarnak nyerni. Az eddig lejátszott 30 mérkőzésből 20-at megnyertek és kilenc döntetlen mellett csupán egyszer szenvedett vereséget. A bajnokság elején mindenki a MOL Fehérvár FC-t tartotta a Ferencváros legnagyobb kihívójának, de a két csapat három bajnoki mérkőzéséből a Fradi kettőt megnyert, egy pedig döntetlen lett. Ennek – és a fehérvári csapat váratlan bukdácsolásának  – köszönhetően nem is a Fehérvár, hanem a Puskás Akadémia lett a legkitartóbb üldöző, már ha a 14 pontos hátrányból való követést üldözésnek lehet nevezni. 

Ráadásul a Ferencváros idén a nemzetközi porondon is maradandót alkotott. A horvát, a norvég majd a skót bajnokot búcsúztatva bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörbe, ahol a Barcelona, a Juventus és a Dinamo Kijev alkotta csoportban sem vallott szégyent. Sőt, a magyar bajnoknak az utolsó pillanatig esélye volt csoportharmadikként bejutni az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába. Mindez tehát azt jelenti, hogy a kettős terhelés sem okozott problémát.

 

Marad-e Rebrov?

Hogy jövőre sikerül-e a címvédés és sikerül-e megismételni a nemzetközi sikereket, arról korai lenne jóslásba bocsátkozni. Az viszont meglehet, hogy egy nagy nehézséggel szembe kell néznie a klubnak.

Közel három éve irányítja a Ferencvárost Szerhij Rebrov, akivel újkori történelmének legsikeresebb időszakát éli a klub. Az ukrán szakember háromszor lett bajnok a Fradival, bejutottak az Európa-liga, majd a Bajnokok Ligája csoportkörébe is. Nem véletlen, hogy Rebrovval kapcsolatban folyamatosan jelennek meg olyan hírek, hogy éppen melyik csapat látná szívesen a kispadon. 

A Ferencváros még abba is belement vezetőedzője megtartásáért, hogy magyar szinten egészen extrém módon, a Bajnokok Ligája csoportkörért járó bevétel 20 százalékát – több mint egy milliárd forintot – a szakembernek adta. Igen ám, de a sikerek hatására egyre kapósabb a tréner, ráadásul mivel vele már szinte mindent elért a csapat, amit lehetőségei szerint elérhetett, nagy kérdés, milyen motivációja maradt, hogy visszautasítva más ajánlatokat, továbbra is a magyar futballban dolgozzon.

 

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink