Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Elhunyt Törőcsik Mari

Létrehozva:

Fotó: Kotnyek Antal / Fortepan

A színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál. A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. 

Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja – közölte a Nemzeti Színház pénteken.

Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb magyar színművésze eljátszott mindent, amit színésznő eljátszhat: tragikus alakoktól komédiáig, társadalmi szerepektől zenés játékokig, karakterszerepekig. Az elmúlt években több alkalommal került hosszabb-rövidebb időre kórházba, 2008 őszén újraélesztést követően kómába esett, és hetekig intenzív kórházi ellátást szorult. Csak 2018 nyarán vállalt újra színészi munkát: a Sztalker Csoport előadásában, William Faulkner Míg fekszem kiterítve című kisregénye nyomán készült darabban hallhatta hangját a közönség.

A művészetét elismerő díjakat felsorolni szinte lehetetlen. 1959-ben Balázs Béla-díjjal, számos nagy nemzetközi fesztiválon a legjobb női alakítás díjával ismerték el, 1994-ben életműdíjat kapott a Magyar Filmszemlén. Kétszer tüntették ki Jászai Mari-díjjal (1964, 1969). Kossuth-díjat (1973) és Kossuth Nagydíjat (1999) is átvehetett, 1971-ben érdemes művész, 1977-ben kiváló művész címet kapott. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét ítélték neki oda, 2000-ben a nemzet színésze lett, 2019-ben Kossuth-nagydíjjal tüntették ki.

A Nemzeti Színház 2015 novemberében gálával és kiállítással ünnepelte a betegséggel küzdő színésznő nyolcvanadik születésnapját, aki az évforduló alkalmából így vetett számot: „nekem szép és gazdag életem volt”. Ez alkalomból jelentették be a nevét viselő ösztöndíj megalapítását fiatal, tehetséges színinövendékek támogatására.

MTI

Legnépszerűbb cikkeink