Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Egy új francia dokumentumfilm szerint nem Leonardo da Vinci festette a Salvator Mundi című festményt

Létrehozva:

Fotó: MTI / AFP / Francois Guillot

A filmben idézett szakértők szerint az alkotás a mester műtermében született, de ő csak segédkezett az alkotói folyamatban.

A dokumentumfilm feltárja, hogy a kép hitelessége körüli vita milyen diplomáciai bonyodalmat okozott a világ legdrágább festményének szaúdi tulajdonosa és Franciaország között. A Jézust ábrázoló festményt 2017-ben a Christie’s New York-i árverésén 450 millió dolláros (csaknem 136 milliárd forintos) rekordösszegért adták el. 

A kérdés, hogy vajon Leonardo da Vinci volt-e az egyedüli alkotó, nem új keletű. Az ügy akkor került ismét előtérbe, amikor a tervekkel ellentétben 2018-ban nem állították ki az Abu Dzabiban épült új Louvre múzeumban, és egy évvel később a párizsi Louvre nagyszabású Leonardo-kiállításáról is hiányzott.

Antoine Vitkine dokumentumfilmje (The Savior for Sale), amelyet a jövő héten vetítenek a francia televízióban, azt vizsgálja, hogy mi zajlik a színfalak mögött. A filmben Emmanuel Macron elnök kormányának – nevüket elhallgató – szakemberei megerősítik: a Louvre tudományos elemzése arra az eredményre jutott, hogy a festmény ugyan Leonardo műtermében született, de a mester maga csak „közreműködött” az alkotás létrehozásában. A szaúdi fél azonban ennek a hírnek nyilvánvalóan nem örült. „Mohamed bin Szalman nagyon világosan fogalmazott: a Salvator Mundit a Mona Lisa mellett állítsák ki százszázalékos da Vinci-festményként” – idézte fel a szaúdi koronaherceg válaszát egy francia illetékes. 

A dokumentumfilm felveti, hogy a francia kormány egyes tagjai, köztük Jean-Yves Le Drian külügyminiszter lobbiztak Bin Szalman érdekében, mert aggódtak amiatt, hogy az ügynek milyen hatása lehet a Franciaország és Szaúd-Arábia közötti széleskörű stratégiai és gazdasági kapcsolatra. Macron azonban a dokumentumfilm szerint végül úgy döntött, hogy elutasítja a szaúdi kérést, és a Louvre múzeumra bízta a tárgyalásokat arról, hogyan jelenjen meg a festmény a retrospektív kiállításon. Megállapodás végül nem született és a múzeum nem volt hajlandó megszólalni az ügyben.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink