Kiemelt hírek
Érvénytelen TAJ-szám esetén is jár az oltás és a gyógyszer
A TAJ-szám esetleges érvénytelenítése ebben a két esetben nem jár negatív következményekkel.
Az oltás mellett a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir is ingyenes, azt azok is megkapják, akiknek érvénytelenítik a TAJ-számát – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Az adóhivatal április 7-ig csaknem 66 ezer olyan magánszemély adatát adta át a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK), akik úgy halmoztak fel hathavi tartozást, hogy jellemzően még csak a fizetéskönnyítési igényüket se jelezték. Pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendkívül méltányosan jár el járulékügyekben – hangsúlyozta az államtitkár.
Eddig 13 ezren kértek fizetési kedvezményt, az esetek 85 százalékában az adóhivatal engedélyezte is ezt, így több mint 213 millió forintnyi tartozásra kaptak könnyítést az érintettek – tette hozzá Izer Norbert.
A járuléktartozás rendezésére elegendő időt biztosítva, február 13-a helyett március 10-én adta át a több mint hathavi tartozók adatait az adóhivatal a NEAK-nak.
Az egészségügyi hivatal ezt követően érvényteleníti az érintettek TAJ-számát, ami azzal jár együtt, hogy az állami egészségügyi szolgáltatást ingyenesen már nem vehetik igénybe – idézte fel az államtitkár.
Mint mondta: most a koronavírus-járványban az a legfontosabb, hogy mindenki megkaphassa a védőoltást és a betegség elleni gyógyszer is eljuthasson azokhoz, akiknek szükségük van rá. Ezért a TAJ-szám esetleges érvénytelenítése ebben a két esetben nem jár negatív következményekkel.
Az államtitkár kitért arra is, hogy március 10-e óta a két szerv között az adatátadás folyamatos, naponta történik; aki rendezi a tartozását, annak a lehető leggyorsabban újra érvényessé válik a TAJ-száma.
Április 7-ig már mintegy ötezer magánszemély rendezte a tartozását. A tartozást nemcsak fizetéssel lehet rendezni. Azok, akik vagyoni, jövedelemi helyzetük miatt nem tudják megfizetni a havi nyolcezer forintot – amely Európában a legalacsonyabb kötelezettség –, és nem felelnek meg a szociális rászorultság jogszabályi feltételeinek, pótlékmentes részletfizetést, de akár az egész tartozás elengedését is kérhetik a NAV-tól – részletezte az államtitkár.
MTI
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt