Kiemelt hírek
30 év után utcai harcok törtek ki Észak-Írországban
Az Észak-Írországban fellángolt vallási és politikai konfliktus hátterében a Brexit áll, az összecsapások több mint egy hete tartanak.
Több mint egy hete zajlanak az Észak-Írországban fellángolt utcai zavargások. A szembenálló felek Belfast, Carrickfergus, Londonderry, Newtownabbey és Ballymena városok utcáin csaptak össze. Molotov-koktélokat, köveket hajigáltak egymásra és a rendőrökre, valamint autókat gyújtottak fel, Belfastban még az autóbusz is lángra kapott. Az összecsapásokban a hírek szerint vasárnapig ötvenöt rendőr sérült meg.
A jelenlegi helyzet kialakulásában a legtöbb elemző szerint a Brexitnek van nagy szerepe, ugyanis Nagy-Britannia kilépése az Európa Unióból több szempontból is megzavarta az észak-írországi katolikus nacionalisták és a britekhez húzó protestánsok közötti kényes egyensúlyt.
Háború és béke
A Guardian című brit lap kolumnistája, Jonathan Freedland azt írja, a Brexit ellenzőinek fő érvei végeredményben soha nem is a kereskedelemről és a vámokról szóltak, hanem a háború és a béke kérdéséről. Minthogy az Unió tulajdonképpen azzal a céllal jött létre, hogy a huszadik század első felének tapasztalataiból okulva végre béke legyen az egymással évszázadokon át véres háborúkat vívó európai országok között, ez az érv sokak számára szolgált iránymutatásul.
A Brexit feltételeiről szóló tárgyalások legélesebb vitái például arról szóltak, miként lehetne elkerülni a határellenőrzés visszaállítását Nagy-Britannia kilépése után. Az Írországot és Észak-Írországot összekötő határszakasz ugyanis a Brexit óta az Egyesült Királyság és az Európai Unió egyetlen szárazföldi vámhatára.
Tavaly karácsonykor, számos sikertelen forduló után született megállapodás a kérdésről. Az egyezmény alapján a szárazföldön nem állították vissza a határellenőrzést Nagy-Britannia és Észak-Írország között, hanem az Ír-tengeren jött létre részleges belső vámhatár. Ennek célja, hogy az áruforgalmat ne Észak-Írország és az Ír Köztársaság határán kelljen ellenőrizni. A megállapodás kritikusai főként a britekhez hű csoportok. Szerintük ez a megoldás kikezdi Észak-Írország integráns helyzetét az Egyesült Királyságon belül. Azt, hogy a megállapodás nem volt teljesen sikeres, jelzi, hogy az év elején Észak-Írországban több helyen élelmiszerhiány állt elő.
Százéves csetepaté
Az észak-írországi konfliktus története a múlt századra vezethető vissza. Éppen száz évvel ezelőtt, 1921-ben történt, hogy Írország elszakadt a brit birodalomtól, és önálló köztársaság lett, ám az ír sziget egy része Észak-Írország néven továbbra is Nagy-Britannia része maradt.
Észak-Írország társadalma ezután lényegében két részre szakadt. Az egyik csoportot unionistáknak szokás nevezni, ők azok, aki elégedettek azzal, hogy országuk továbbra is az Egyesült Királysághoz tartozik. Őket a koronához való hűségük miatt lojalistáknak is szokás nevezni. A velük szemben álló csoportot ír nacionalisták alkotják. Mivel ők függetlenednének az Egyesült Királyságtól, és inkább az Ír Köztársasághoz való csatlakozást szorgalmaznák, őket republikánusoknak is szokták nevezni. A két csoportot nemcsak politikai, hanem vallási ellentét is egymás ellen fűti, a britpárti lojalisták jellemzően protestáns keresztények, míg az Írország felé húzó csoport tagjai jellemzően katolikusok.
A szembenállás különösen az 1960-as évektől éleződött ki, a vallási és politikai alapokon nyugvó terror mindennapossá vált, és ez az állapot egészen a kilencvenes évek végéig tartott. A konfliktus odáig fajult, hogy a brit hadseregnek is be kellett avatkoznia, akik az Ír Köztársasági Hadsereg nevű paramilitáris szervezettel (közismert nevén: IRA) találták szembe magukat. Ezzel együtt a lojalisták is csoportokat szerveztek, és fegyverkezésbe kezdtek.
A helyzet feloldását az 1998-ban megkötött Nagypénteki Egyezmény oldotta fel. Amellett, hogy a megállapodás már megnevezésében is utal a konfliktus vallási színezetére, a lényege az volt, hogy onnantól kezdve Észak-Írországot a két szembenálló csoport koalícióban kormányozza majd, így véve elejét a konfliktus újbóli kiéleződésének. A sok évtizedes probléma megoldásában segített az is, hogy az Európai Uniónak köszönhetően a Nagy-Britannia észak-írországi részét és az Ír Köztársaságot elválasztó határ, amelyet sokáig katonailag őriztek, lényegében megszűnt, és fizikai értelemben ma sem létezik.
A vírus mint ürügy
A történetileg erősen meghatározott észak-írországi konfliktus kiéleződése nem váratlan fejlemény. Tavaly Bobby Storey, az IRA egykori hírszerzési főnökének temetése körül alakult ki feszültség. A temetésén kétezren gyűltek össze a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások ellenére. A temetésen részt vett Michelle O’Neill észak-írországi miniszterelnök-helyettes, a legnagyobb britellenes katolikus párt, a Sinn Féin alelnöke is, és sok más britellenes politikus. Arlene Foster észak-írországi miniszterelnök, a legnagyobb britpárti protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) vezetője emiatt vizsgálatot kezdeményezett.
Az észak-írországi ügyészség decemberben vizsgálatot kezdett a katolikus párt vezetői ellen a járványügyi korlátozások megsértése miatt, de végül nem emeltek vádat.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt