Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Nem számolnak, mert támad a tigris

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

Tigris- és elefánttámadások miatt rövid időre fel kellett függeszteni az orrszarvúszámlálást Nepálban.

A számlálást ötévente tartják, a tavalyit azonban elhalasztották a koronavírus-járvány miatt. A mostani számlálást március 22-én kezdték, ám hétfőn felfüggesztették, mert egy tigris a hét végén megölte az egyik 31 éves résztvevőt  – közölte a nemzeti parkok és vadvédelem szolgálata. A tigrist azóta befogták és a katmandui állatkertbe vitték. Előtte két nappal a résztvevők közül mintegy féltucatnyian sérültek meg, amikor egy vadon élő elefánt támadott rájuk, amikor háziasított elefántokon rótták az egyik nemzeti parkot. Néhányan akkor sérültek meg, amikor lezuhantak az állat hátáról.

Az országos orrszarvúszámlálásban 60 elefánt segíti az őserdők bejárását az ország déli síkvidékén található négy nemzeti parkban. „Vannak nyilvánvaló kockázatai annak, hogy elefántokat használunk az állatszámlálásban, de ez az egyetlen lehetőségünk arra, hogy eljussunk az  élőhelyekre” – mondta Haribhadra Acharya, a szolgálat szóvivője. A legutóbbi számláláson, 2015-ben 645 orrszarvút számoltak össze, világszerte mintegy 3500 él vadon.

MTI

Legnépszerűbb cikkeink