Nagyvilág
Nem nyertek a pályaválasztók az Európa-ligában
A negyeddöntőkhöz érkezett a kupasorozat.
A négy csütörtöki mérkőzésből hármat az idegenben játszó csapat nyert meg, de jó helyzetben van a Londonban döntetlent elérő Slavia Praha is.
A második számú európai kupasorozatban van még versenyben igazi nagyágyú is, de akár európai középcsapat is elnyerheti végül a trófeát. Például a Slavia Praha, amely korábban a Leicester Cityt és a Rangerst is búcsúztatta, és úgy tudott döntetlent játszani az Arsenal otthonában, hogy bár a 86. percben hátrányba került, a hosszabbításban, a 94. percben Holes góljával egalizálta az eredményt.
Szintén a hajrában szerzett gólt a Roma, igaz, ez az olaszoknak győzelmet jelentett. Pedig az Ajax Klaassen góljával megszerezte a vezetést, sőt, az 53. percben akár növelhette volna az előnyt, de Tadic kihagyta a számukra megítélt büntetőt. Ez jelentette a fordulópontot, hiszen a Roma négy perccel később egyenlített, majd a 87. percben Ibanez találatával a győzelmet is megszerezte.
A spanyol Villareal képviselői nem számítottak könnyű meccsre a Dinamo Zagreb otthonában, és jóslatuk be is vált. Igaz, a 44. percben Moreno büntetője révén gólt szereztek a spanyolok, amivel idegeben is sikerült győzniük.
Ha az eredményt nézzük, akkor a legsimábban a Manchester United tudott nyerni. Pedig a korábban a PSV-t idegenben megverő, majd az egyenes kieséses szakaszban a Napolit és a Moldét búcsúztató Granada újabb meglepetésre készült, ám Ole Gunnar Solskjaer tanítványai már a 30. percben megszerezték a vezetést. Érdekesség, hogy a spanyolországi mérkőzés, csakúgy, mint Amszterdamban vagy épp Zágrábban, a hajrában dőlt el végérvényesen, hiszen az angolok a 90. percben tizenegyeshez jutottak, amit Fernandes értékesített. A portugál válogatott játékosnak ez volt a huszadik büntetője a Manchester Unitedben, ebből tizenkilenc alkalommal eredményes volt.
Európa-liga, negyeddöntő, 1. mérkőzések
Ajax (holland)–AS Roma (olasz) 1–2 (1-0)
Arsenal (angol)–Slavia Praha (cseh) 1–1 (0-0)
Dinamo Zagreb (horvát)–Villarreal (spanyol) 0–1 (0-1)
Granada (spanyol)–Manchester United (angol) 0–2 (0-1)
Fehér György
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt