Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Tanfolyam indul felelős állattartóknak

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

Gazdijogsi néven indít online képzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Az ősszel induló gazdijogsi.hu platform célja, hogy gyakorlati ismeretekkel és kellő elméleti tudással ruházza fel azokat az állattartókat, akik szeretnének gondos gazdák lenni.

A Nébih közleménye szerint a magyar állatvédelmi törvény 1998 óta folyamatosan fejlődik, azonban szemléletváltásra és oktatásra van szükség ahhoz, hogy a kidobott, nem megfelelően tartott állatok száma csökkenjen. Az oktatás, valamint a szemléletformálás fontosságát a nemrég lezárult állatvédelmi konzultáció és a szakmai egyeztetések is alátámasztották – mondta Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. 

Az állatvédelmi konzultációt több mint 260 ezren töltötték ki, ennek konklúziót levonva, az Agrárminisztérium támogatásával pedig megkezdik az online oktatási program megvalósítását. Hozzátette: a felmérés egyértelműen rámutatott, hogy a felelős állattartásra való nevelést már gyermekkorban el kell kezdeni. A kitöltők 99,4 százaléka vélekedett így. Ennek érdekében a Gazdijogsi programban nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a felelős állattartásra vonatkozó képzésekre, a kutyatartóknak és állatbarátoknak szóló honlap működtetésére, szabadtéri rendezvények szervezésére.

Magyarországon körülbelül másfélmillió kutyát tartanak, amely a lakosságszámra vetítve nemzetközi viszonylatban is magasnak számít. Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos elmondása szerint a Nébih szakembereivel jelenleg azon dolgoznak, hogy közérthető formában, gyakorlati ismeretekkel és kellő elméleti tudással ruházzák fel a jelenlegi és leendő állattartókat.

Az önkéntes, ingyenes, online képzés várhatóan szeptembertől indul majd el, a tananyag pedig többek között sorra veszi majd a kutyaválasztás szempontjait, anatómiai és élettani alapismereteket, de bemutatja majd a kutya alapvető szükségleteit, viselkedési formáit, valamint a kutyatartás jogi szabályozását is. A kezdeti elméleti anyag később gazda-kutya gyakorlati képzéssel bővülne majd, a távlati cél pedig, hogy teljesítése kötelező előfeltétele legyen a kutyavásárlásnak, illetve az örökbefogadásnak.

Legnépszerűbb cikkeink