Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Sláger lett a vakcinás csokinyúlból

Létrehozva:

Fotó: Rimóczi László

Hatalmas sláger lett az interneten a maszkos Mikulás után a vakcinás csokinyuszi, ami egy magyar cukrászmester, Rimóczi László műve.

A téli slágercsoki után – ami bejárta a külföldi sajtót – a tavaszi különlegesség világhírére sem kellett sokat várni: a külföldi lapok is beszámoltak a magyar édességről. A csokinyúl egyébként egy szilikonformába kiöntött fecskendőt tart a mancsaiban, amit az alkotó ezüst ételfestékkel fújt le, így lett igazán élethű. A baon.hu-nak adott interjújában a készítő elmondta, hogy a húsvéti csokinyuszinak pozitív jelentést szeretett volna adni. 

„Bár benne vagyunk a járvány harmadik hullámában, de javában zajlik a védőoltások beadása is. Nem a szájmaszkot, vagyis a védekezést akartam hangsúlyozni a vakcinás húsvéti nyuszival, hanem a jövőt, ami a védettség és a járványból való kilábalás. A vakcina a reménysugarat jelképezi” – fogalmazott a cukrászmester. Hozzátette, hogy eredetileg nem viselt volna maszkot a húsvéti nyuszi, de vásárlói kívánságára olyan változatot is készített. Rimóczi az interjúban elmondta, hogy az újítással vidámságot akart vinni vásárlói életébe, ami sikerült is, hiszen a maszkos Mikulás hatalmas népszerűségnek örvendett. Vélhetően a fecskendős nyuszival sem lesz ez másképpen. 

Magyarországon azonban nem csak a vakcinás nyuszi felel meg minden elvárásnak. Az ITM élelmiszer és vegyipari laboratóriuma minden évben ellenőrzi az ünnepi időszakok jellegzetes termékeit, így átvizsgálták a sonkák mellett a csokikat is. A fő szempont, hogy az árucikkek teljesítik-e a Magyar élelmiszerkönyv előírásait, és hogy a címkéjükön feltüntetett összetétel megfelel-e a valóságnak. A húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzés nem élelmiszerbiztonsági vizsgálat, hanem a termékeken olvasható tájékoztatás helytállóságát kéri számon a megtévesztő gyakorlatok kiszűrése érdekében. 

Az idén megvizsgált tizenöt húsvéti csokifüles kivétel nélkül eleget tett a követelményeknek. Az élelmiszerkönyv előírása alapján a csokoládéban csak akkor lehet idegen, vagyis kakaóvajtól eltérő növényi zsiradék, ha mennyisége nem haladja meg az öt százalékot, és jelenlétét a címkén jelölik. Az eredmények alapján a termékek egyike sem volt kifogásolható ebből a szempontból, zsírtartalmuk általában sem tért el a csomagoláson szereplő jelöléstől.

BAON / PH

Legnépszerűbb cikkeink