Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Hozta a kötelezőt a futballválogatott Andorra ellen

Létrehozva:

Fotó: MTI / EPA / Guillaume Horcajuelo

A csapat magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott Andorrában, és ezzel fellépett a selejtező csoport második helyére.

A győzelem azonban vezéráldozattal járt, hiszen az összecsapás elején megsérült Kalmár Zsolt.

Nem meglepő, hogy a mérkőzést felvezetve egyre-másra jelentek meg a négy évvel ezelőtti mérkőzésről szóló nyilatkozatok. Akkor a magyar labdarúgó válogatott történetének egyik legnagyobb „égése” az andorrai futball történetének legnagyobb sikere volt. Persze nem volt valószínű, hogy ismét vereséget szenvedünk, de most is akadt valami különlegessége a meccsnek. Az összecsapást ugyanis „részben nézők előtt” rendezték, és ha telt házról a járványügyi szabályok miatt ugyan nem beszélhetünk, 300 néző előtt is régen játszottak a mieink.

A találkozó kicsit nehezen indult, ráadásul Kalmár Zsolt megsérült, így cserélni kellett. Igaz, a helyére beálló Gazdag a második félidőben gólt szerzett, de addig azért nem volt sima a meccs. A hazaiak kifejezetten durván játszottak, minden idegszálukkal őrizték a döntetlent, de szerencsére ez csak ideig-óráig sikerült nekik. Az első félidő hosszabbításában, a 47. percben aztán Fiola megtörte a jeget, Gazdag második félidőben szerzett találata után pedig már csak az volt a kérdés, milyen arányú lesz a győzelem. Végül ugyan az andorraiak egy büntetőből kozmetikáztak az eredményen, azért csapatunk most meggyőző teljesítményt produkált.

„A srácok tudták, hogy bajba kerülhetünk, ha nem vesszük eléggé komolyan ezt a mérkőzést, vagy nem lesz elég a motiváció. Szerencsére egyikkel sem volt gond. Bár az első félidőben akadozott a játékunk, a második játékrészben már nagyobb területek nyíltak előttünk, és ez ki is használtuk” – mondta Marco Rossi szövetségi kapitány a lefújás után. Hozzátette, nagyon szomorú azért, mert Kalmár Zsolt megsérült, reméli, hogy a játékos pályára léphet az Európa-bajnokságon. 

A csapat a világbajnoki selejtezőket két győzelemmel és egy döntetlennel, 7 ponttal, 10 rúgott és 4 kapott góllal kezdte, és bár még messze még a sorozat vége, jelenleg második helyen áll a csoportban. Ráadásul válogatottunk az elmúlt kilenc tétmeccsen nem talált legyőzőre, amire évtizedek óta nem volt példa. 

 

Az európai vb-selejtezők szerdai eredményei

I csoport: Andorra–Magyarország 1-4 (0-1), Anglia–Lengyelország 2-1 (1-0), San Marino–Albánia 0-2 (0-0). 

A csoport állása: 1. Anglia 9 pont, 2. Magyarország 7, 3. Albánia 6, 4. Lengyelország 4, 5. Andorra 0, 6. San Marino 0.

További eredmények: B csoport: Görögország–Grúzia 1-1, Spanyolország–Koszovó 3-1. Az állás: 1. Spanyolország 7, 2. Svédország 6, 3. Görögország 2, 4. Grúzia 1, 5. Koszovó 0.C csoport: Észak-Írország–Bulgária 0-0, Litvánia–Olaszország 0-2. Az állás: 1. Olaszország 9, 2. Svájc 6, 3. Észak-Írország 1, 4. Bulgária 1, 5. Litvánia 0. D csoport: Bosznia-Hercegovina–Franciaország 0-1, Ukrajna–Kazahsztán 1-1. Az állás: 1. Franciaország 7, 2. Ukrajna 3, 3. Finnország 2, 4. Bosznia-Hercegovina 1, 5. Kazahsztán 1. F csoport: Ausztria–Dánia 0-4, Moldova–Izrael 1-4, Skócia–Feröer-szigetek 4-0. Az állás: 1. Dánia 9, 2. Skócia 5, 3. Izrael 4, 4. Ausztria 4, 5. Feröer-szigetek 1, 6. Moldova 1. J csoport: Örményország–Románia 3-2, Németország–Észak-Macedónia 1-2, Liechtenstein–Izland 1-4. Az állás: 1. Örményország 9, 2. Észak-Macedónia 6, 3. Németország 6, 4. Románia 3, 5. Izland 3, 6. Liechtenstein 0.

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink