Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Az olimpia is tét volt az úszóknál

Létrehozva:

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Milák Kristóf óriásit robbantott az úszók országos bajnokságán, hat számban is diadalmaskodott. Aranyat nyert Hosszú Katinka és Kapás Boglárka is.

Majd egy hétig tartott a Duna Arénában rendezett országos bajnokság, ami egyben olimpiai kvalifikációs verseny is volt. Ennek megfelelően a teljes hazai élmezőny, így a tokiói ötkarikás játékok éremesélyesei is ott álltak a rajtkövön. Mindenki tudta ugyanis, hogy Sós Csaba szövetségi kapitány korábbi válogatási alapelvei szerint ez az utolsó lehetősége a versenyzőknek arra, hogy biztosítsák kerettagságukat a tokiói olimpiára. Ez azt jelenti, hogy ha egy számban legalább ketten már rendelkeznek az induláshoz szükséges A-szinttel, akkor a két legjobb védetté válik. Legalábbis eddig így volt.

 

Másképp lesz

A szövetségi kapitány ugyanis már a verseny előtt elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt speciális esetben ez változhat, hiszen ha például azt látja, hogy egy versenyző meg sem közelíti azt a teljesítményt, amivel alapvetően a jelenlegi helyzetben olimpiai indulónak tekinthető, akkor egy nála jobb formában lévő, szintén A-szintesnek adja át az indulási lehetőséget. Ennek megfelelően az országos bajnokság végén nem is hirdetett olimpiai keretet a kapitány, mert mint elmondta, nem akar olyan úszót védett pozícióba tenni, akiről nincs meggyőződve, hogy Tokióban is jól szerepelhet. A szakember hozzátette, az a lényeg, hogy a legerősebb csapattal utazhassunk Tokióba, de nem dönthet egyetlen verseny alapján, hiszen van olyan úszó, akit tizenhárom hónapja nem látott a medencében. Az például már biztos, hogy Sós Csaba úgy döntött, két számban, férfi 200 méter gyorson és 200 méter vegyesen is kitolja az olimpiai csapathirdetést a budapesti Európa-bajnokság végéig, ugyanis a két veterán, Kozma Dominik és Cseh László – akik régi idejükkel lennének védettek – jelenleg nincs megfelelő erőállapotban. És hogy mennyire az olimpiai felkészülés jegyében zajlott minden, azt bizonyítja, hogy a versenyeket a tokiói menetrend alapján rendezték, azaz az esti programban kerül sor az előfutamokra, míg az elődöntőket és a döntőket másnap reggel tartották.

 

Milák robbantott

Azért a verseny után abban mindenki egyet értet, nagy meglepetés lenne, hogy Milák Kristóf nem lenne ott az olimpián. A sportolót 2017 júliusában ismerte meg az ország (és a világ), amikor 17 esztendősen ezüstérmes lett 100 pillangón a Duna Arénában rendezett világbajnokságon. Akkor úszott idejét – ami nem csak országos csúcs volt, de junior világrekord is –  azóta sem sikerül megközelítenie, egészen mostanáig. Most viszont ezen a távon is új csúcsot úszott, nem mellesleg hat arannyal (50,100, 200 és 400 m gyors, 100 és 200 m pillangó) és egy ezüsttel (50 m pillangó) zárta az országos bajnokságot. 

„Január óta edzek komolyan, még sok van a felkészülésben, lesz ennél jobb is, ebben biztos vagyok. Az Európa-bajnokságon beleugrok mindenbe, kétszáz gyors, négyszáz gyors, Sós Csaba is erre biztatott, az olimpia viszont biztonsági program lesz” – mondta a verseny után Milák Kristóf. 

Természetesen Hosszú Katinka is tudott nyerni országos bajnokságot, 100 méteres pillangóúszásban, valamint 200 és 400 méteres vegyesúszásban is ő állhatott a dobogó legfelső fokára. Háromszoros olimpiai bajnokunk elmondta, hogy bár az időeredményeivel nem teljesen elégedett, örül, hogy volt lehetősége versenyezni az országos bajnokságon. Teljesítménye nem lepte meg a szövetségi kapitányt. Sós Csaba ugyanis elmondta, tisztában volt azzal, hogy azt a Hosszú Katinkát, aki éjjel-nappal versenyez, jobban megviseli majd a mostani, megmérettetések nélküli időszak.

„Persze, ne felejtsük el, hogy ő már háromszor megnyerte azt, amiről sokan csak álmodnak, így természetesen töretlen a bizalmam felé” – mondta a szakember. 

Másik olimpiai esélyesünk, Kapás Boglárka nyakába is akasztottak aranyérmet. Az Újpest versenyzője a 200 méteres pillangóúszást és a 400 méteres gyorsúszást is megnyerte, míg 100 méteres pillangóúszásban a harmadik helyen végzett. 

 

Jöhet az Eb

Sós Csaba szövetségi kapitány a verseny után elmondta, hogy a magyar versenyzőknek világszinten sokkal több lehetőségünk van, mint a világ többi országában, hiszen itt sokkal több a verseny, mint máshol. 

„Persze a Covid-helyzet mindenkire másként hatott, miként maga a betegség is. Van, aki nagyon sokat hagyott ki, talán többet is, mint kellett volna, és van, aki duma helyett végig dolgozott. Összességében egy nagyszerű országos bajnokságot láthattam, gőzerővel készülünk az Európa-bajnokságra, és persze az olimpiára is”.

 

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink