Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

A Pesti Hírlap korabeli kritikusa nem volt elragadtatva Bartók Béla művészetétől

Pesti Hírlap

Létrehozva:

Bartók népzenegyűjtés közben (1908). Forrás: Wikimedia Commons

Bársonyos eufemizmus. Utálta. 95 évvel ezelőtt írt bírálatát szöveghíven közöljük. 

Bartók Béla szerdán tartotta szerzői estjét a Zeneművészeti Főiskola termében. 

Ha ennek a hangversenynek műsora száz év múlva, tehát 2026-ban Kr. sz. u. ujból előadásra fog kerülni, akkor másnap a következőkben fog beszámolni róla a Pesti Hirlap:

„A száz év előtt élt kiváló magyar zeneszerző, Bartók Béla műveit hallottuk az elmúlt estén. Bartók Béla már abban a korban, amidőn az emberek még nevetséges csökönyösséggel ragaszkodtak azokhoz a zenei előítéletekhez, amelyeket bizonyos Bach János Sebestyén és még néhány ,,klasszikus”-nak nevezett zenei mumia rovására irhat a zenetörténet, – impozáns bátorsággal tört uj ösvényeket a muzsikának. Tizenöt dalt hallottunk tőle ezen a hangversenyen és dicséretére, bátran megállapíthatjuk, hogy egyetlen egy sincsen közöttük, amelyben a melódia, az u. n. „jólhangzás” és a zenei szépség elavult fogalmait felfedezhetnök. A dalok közül különösen a „Legénytánc” cimü tót népdal ragadott el bennünket, szivbőljövő és a hangjegyek szükségességének ódon babonáján felülemelkedő rikkanásaival. A “Lakodalom” cimü dalt azonban még mi sem értjük teljesen, de unokáink már ezt is élvezni fogják. Hat zongoradarabja közül a “Három párbeszéd” cimü az előbb emlitett Bach János Sebestyénnek mutatja meg, hogy fugát irni nemcsak az u. n. „klasszikusok” tudtak, a Menuetto felirásu zongoradarab pedig, a szerző dicsőségére mondva, semmiben sem hasonlít ama bizonyos Mozart Farkas Amadeus menüettjeihez, akiről a bartóki Menuetto után bátran megfeledkezhetik a zenetörténelem.

Ugyanigy a száz év előtti kornak érthetetlenül nagyrabecsült Beethovenéről, Bartók “Zongoraszonáta” cimü alkotását hallván, ezt az édes és andalitó atonalitásokból összeszőtt munkát, amely a régi kor elaggott szépségideáljának olyan fölényes és bátor arculcsapása, hogy csodálkoznunk kell: nem volt-e száz év elött, az általunk már kigúnyolt, de akkor még erősgyökerü zenei felfogásnak egy önérzetesen konzervativ hive, aki tiltakozott volna a nagy reformer zeneszerző e vakmerősége ellen? És ilyenek Ady Endrének, ennek a ma már elavult költőnek verseire irt dalai, ilyenek többi zongoradarabjai is, bár – őszintén szólva – ezek között is akad olyan, amelynek megértésére még a Bartók kora óta elmúlt száz év sem elegendő.” 

Igy szólna tehát unokáink véleménye Bartók Béla ma bemutatott műveiről. Mi azonban szótlanul állunk velük szemben. A kritika itt tanácstalan és tehetetlen, mint korunk többi olyan jelenségét szemlélve, amely már kivül esik azon a határon, melyet általában “józan itélőképesség”-nek neveznek. 

Csak annyit még, hogy Bartók dalait Basilides Mária adta elő, önfeláldozó és nemes művészetével és végül, hogy a hangversenytermet, amelyben kivétel nélkül megjelentek Bartók összes hivei, félig sem töltötte meg a közönség.

  1. december 9. csütörtök

Legnépszerűbb cikkeink