Kiemelt hírek
Összesen 323 alkalommal intézkedtek az iskolaőrök a távoktatás elrendeléséig
A digitális oktatás miatt munka nélkül maradt őröket másik iskolába vezényelték, vagy a helyi kapitányságon kaptak megbízást.
Az iskolaőrök a távoktatás elrendeléséig összesen 323 alkalommal intézkedtek tavaly szeptember óta, ezen esetek következtében összesen 80 eljárás indult – tudta meg az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) a 168.hu. A lap megkeresésére közölt adatok szerint 52 esetben büntetőeljárást indítottak, míg 28 alkalommal szabálysértési eljárást. Ezeket az intézkedéseket túlnyomó részt garázdaság, valamint vagyon elleni jogsértések miatt kezdeményezték az iskolaőrök.
Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint 522 iskolaőr volt szolgálatban a távoktatás elrendelése előtt, de három helyszínen jelenleg is folyik 27 őr képzése. A digitális oktatás bevezetése miatt azonban az iskolaőröknek kevés feladat jut, emiatt néhányukat ideiglenesen másik iskolába vezényelték, vagy a helyi kapitányságon kaptak megbízást.
A tájékoztatásból az is kiderült, hogy az iskolaőrök intézkedéseik során testi kényszert 20 esetben, bilincset kétszer, rendőrbotot pedig egy alkalommal használtak. Vegyi eszközt eddig nem vetettek be. Az iskolaőrök tavaly szeptember óta szolgálnak azokban a köznevelési és szakképzési intézményekben, amelyek erre igényt tartottak.
A közvélemény és a szakmai szervezetek ellenezték a módszert, a rendőrség szerint azonban pozitívak a tapasztalatok. „Az intézményvezetők visszajelzése alapján az iskolaőrséggel érintett intézményekben a pedagógusok, oktatók és a diákok szubjektív biztonságérzete erősödött, továbbá a tanulók szabálykövetőbb magatartása tapasztalható” – írta a rendőrség.
Elmondásuk szerint az intézmények vezetőin túl a diákok is igénylik az iskolaőr jelenlétét: volt ugyanis olyan osztály, amelyik elhívta az iskolaőrt közös kerékpártúrára, míg olyan is akadt, hogy arra kérték fel, legyen rajta a ballagási tablóképükön. „A kisebbek rajzokkal kedveskednek nekik, a nagyobbak Gólyanapra írt versükbe foglalták bele az intézmény egyenruhását” – zárta válaszát az ORFK.
A Pedagógusok Szakszervezete ugyanakkor korábban azt közölte, az állandó „iskolaőri-rendőri” jelenlét a megfélemlítés eszköze és nem a megelőzésé. A szakszervezet szerint a megelőzés eszköze lehetne egyebek mellett a tanulókra nehezedő stressz csökkentése, a több iskolapszichológus, fejlesztőpedagógus és gyógypedagógus alkalmazása, valamint a pedagógusok mentálhigiénés támogatása. „Az oktatásnak-nevelésnek mindig is az volt a célja, hogy a társadalom számára hasznos állampolgárokat neveljen, és nem az, hogy a bűnözői lét felé taszítsa a kisiklott fiatalokat” – írták még nyári közleményükben.
168.hu
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt