Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Meglepetések nélkül telt a kedd este a BL-ben

Létrehozva:

Fotó: MTI / Illyés Tibor

A Real Madrid és a Manchester City is simán ment tovább.

Nem történt meglepetés a labdarúgó Bajnokok Ligája tegnapi játéknapján, már ha az utóbbi hetek fényében nem vesszük meglepetésnek, hogy a Real Madrid megmentette a spanyol csapatok becsületét, és továbbjutott. Kedden is volt mérkőzés Budapesten, hiszen a Machester City a Puskás Arénában győzte le a Borussia Mönchengladbach csapatát.

Az Atalanta játékosai nagyon fogadkoztak, hiszen az első mérkőzésen úgy szenvedtek egygólos vereséget hazai pályán a Realtól, hogy már a 17. perctől emberhátrányban játszottak Remo Freuler kiállítása miatt. Gian Piero Gasperini, az olaszok vezetőedzője a mérkőzés előtt kiemelte, annak örülne a legjobban, ha az utolsó percekig nyílt és izgalmas maradna a párharc. Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője is óva intette játékosait attól, hogy olaszországi meccsen szerzett előnnyel foglalkozzanak, hiszen biztos volt benne: az Atalanta győzni ment Madridba. Nos, a spanyolok nem engedték ki a kezükből a győzelmet, az első félidőben Benzema, a másodikban pedig Ramos talált be – utóbbi tizenegyesből – és bár Luís Muriel 23 méterről egy szenzációs szabadrúgásgóllal kozmetikázni tudott az eredményen, a Real Madrid továbbjutását nem fenyegette veszély. Főleg, hogy az olaszok gólja után két perccel Asensio szerzett még találatot.

Könnyedén jutott tovább a Manchester City is. Nemcsak azért, mert a Mönchengladbach harmincegy éve nem tudott nyerni a City ellen, hanem mert a németeknek kisebb – vagy inkább nagyobb – csoda kellett volna a továbbjutáshoz, hiszen pályaválasztóként is kétgólos vereséget szenvedtek. Ha volt is miben reménykedniük, az a Puskás Arénában rendezett mérkőzés 12. percében végleg elszállt. Akkor ugyanis De Bruyne 18 méterről védhetetlen gólt szerzett, sőt, a 18. percben már 2-0 állt az eredményjelzőn, köszönhetően Gündögan találatának. Ezzel pedig minden kérdésre választ kaptunk, kivéve, hogy a németeknek sikerül-e a két meccsen legalább egy gól szerezniük. Ez nem jött össze, a City simán jutott a negyeddöntőbe.

 

Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók

Real Madrid (spanyol)–Atalanta (olasz) 3–1 (Továbbjutott a Real Madrid 4-1-es összesítéssel)
Manchester City (angol)–Borussia Mönchengladbach (német) 2–0 (Tj.: Manchester City, 4-0)

 

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink