Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Kiválthatja a számítógépet a tablet?

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

A pandémia egyik érdekes hozadéka a tabletpiac váratlan megerősödése volt.

Lehet reális alternatíva laptop helyett egy táblagép? És ha igen, akkor miért nem?  A koronavírus-járvány előtti időkben már a teljes tech közösség temette a tableteket. Nem is véletlen, pár gyártó készített csak elfogadható minőségben életképes modelleket. Ilyen volt az Apple, a Samsung, a Lenovo, a Microsoft, és persze pár kétes kínai cég. 

Azonban a pandémia egyik érdekes hozadéka a tabletpiac váratlan megerősödése volt. Egyik pillanatról a másikra rengetegen kényszerültek arra, hogy otthonról dolgozzanak vagy tanuljanak, illetve a tartalomfogyasztási szokásaink is megváltoztak. 

A felvetődő új kihívásokat sokan pedig tablet segítségével próbálták és próbálják most is megoldani. Kicsit visszatekintve, a szektor bukásának az oka az volt, hogy ezek az eszközök felnagyított mobilok voltak, és az operációs rendszer nem volt megfelelően optimalizálva, cserébe nagyon olcsók voltak. És az alacsony ár olyan kompromisszumokra kényszerített mindenkit, hogy használhatatlannak könyvelték el. 

Ezt most már észrevették a piaci résztvevők is, hiszen például az Apple belépő modellje, illetve a hasonló árban mozgó Samsung eszközök is alkalmasak munkavégzésre. Várhatóan a jövőben egyre több hasonló termék jelenik meg, és ebből fakadóan többen dönthetnek úgy, hogy notebook helyett inkább egy ilyen eszközre ruháznak be.

 

Hátrányból előny?

A táblagépek legnagyobb előnye a méret, hiszen könnyen magunkkal vihetjük őket, simán beférnek egy kisebb táskába, és akár tömegközlekedésen is tudunk rajtuk dolgozni. A másik előnye az, hogy a billentyűzet nem az eszköz tartozéka, tehát azt valahogy csatlakoztatjuk hozzá, ezért könnyen tehetjük meg azt, hogy öt perccel azután, hogy egy emailt gépeltünk be az asztalnál, már az ágyban nézzük rajta a Netflixet. A méret persze itt is fontos tényező, de azért már lehet olyan méretben is találni tabletet, ahol ebben nem kell kompromisszumot kötnünk. 

Alapvetően a legnagyobb hátrány, az a nagy teljesítmény leadására képes hardverek hiánya. Persze vannak olyan PRO tabletek, ahol mindent megkapunk, de ezeknek az ára még mindig meglehetősen magas.

 

Ez kell a munkához

Amire érdemes odafigyelni, az például a kijelzők tekintetében a nagy felbontás és a magas maximális fényerő, hogy akár a szabadban is tudjuk használni az eszközt, de ezeket a kritériumokat, a 100 ezer feletti gépek bőven meglépik, és nem fognak csalódást okozni. A másik meglehetősen fontos tényező az akkumulátor, hiszen ameddig az átlagos laptopok 3-4 órát bírnak egy töltéssel, a tabletek 8-10 óráig is ki tudnak minket szolgálni. Ez persze a terhelés függvényében változhat, de nagy esély van arra, hogy közel kétszer annyi időt tudunk egy ilyen eszközön dolgozni.

A legfontosabb dolog, ha tényleg munkára akarjuk használni a gépet, akkor az a normálisan használható multitasking, azaz hogy egy időben több munkafolyamatot tudjunk futtatni. Egyszerű példa erre, hogy ha egy dokumentumot szerkesztünk, vagy emailt írunk, akkor meg tudjunk mellette nyitni egy böngészőablakot, esetleg térképet, csevegő programot vagy egy számológépet. Erre már a belépő modellek is sok esetben képesek, bár elég vegyes eredményekkel. Ha ez fontos, akkor erre vásárlás előtt mindeneképpen kérdezzünk rá. Az asztali felület a Samsung tabletekben (DeX) egy bizonyos szint felett elérhető, az Apple egy inkább a mobilra hasonlító megoldást kínál, ami sokak szerint jobb, sokak szerint meg nem, ez persze egyéni preferencia, de a Windows alapú tabletek természetesen teljesen megszokott felülettel rendelkeznek. A személyes véleményem az, hogy az említettek közül utóbbi a legkisebb mértékben felhasználóbarát. 

 

Az olcsó nem nyer

A legfontosabb kérdéshez érkeztünk, mégpedig oda, hogy mire elég a tablet. A válasz egyszerű, az ártól függően szinte mindenre. Így én most egy közepes kategóriát veszek alapul, ez a 110-140 ezer forintos kategória. 

Az irodai alkalmazások (Word, Excel), videokonferencia szoftverek, képszerkesztők, böngészők terén itt nem kell kompromisszumot kötnünk. Emellett persze a játékok jelentős részére, illetve egyes nem 4K videóvágók futtatásához is elég lehet egy tablet. Aki ennél komolyabb feladatokra keres táblagépet, annak a vásárlásra szánt összeget jelentősen ki kell tolnia, de egyre jellemzőbb az, hogy mérnökök is ezekre teszik  a voksukat a fentebb már tárgyalt előnyök miatt.

Önmagában egy tableten nem minden esetben jó dolgozni, hiszen az érintőképernyőn kellene írni, viszont, ha csatlakoztatunk hozzá vezérlő perifériákat, akkor már lényegesen jobbá válik a helyzet. Illetve az aktív tollak támogatása behozhatatlan előnyt tudott szerezni a laptopokkal szemben.

Végül a válasz a címben feltett kérdésre egyértelműen: igen. Azt viszont el kell ismerni, hogy ez a válasz nem a legolcsóbb megoldásokra vonatkozik. A legtöbb esetben alternatíva tud lenni egy tablet, sőt több előnye is lehet, mint egy laptopnak. Viszont nem érdemes rajta spórolni, hiszen utólag sem a memória, sem a háttértár nem bővíthető, illetve jelenleg még nagyon kevés az olyan termék, amely teljesen kiválthatja a hagyományosabb megoldásokat. Vásárlás előtt érdemes minden felvetődő kérdésnek utánanézni, és spórolás helyett egy kicsit hosszabb távon gondolkozni. 

 

Szabó Ákos

Legnépszerűbb cikkeink