Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Öt perc alatt feltölthető kocsiakkut fejleszt egy izraeli vállalkozás

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

Többek közt a British Petroleum és a Samsung támogatásával dolgoznak a projekten.

A StoreDot startup olyan litium-ion alapú akkumulátort fejlesztett ki, amelynek feltöltési ideje versenyképes a hagyományos autók tankolási idejével, ugyanis mindössze öt perc alatt eljut a teljes lemerültségtől a teljesen feltöltött állapotig – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az ynet. „Az újítás megszünteti az akkumulátorok órákig tartó utántöltését, teljesen megváltoztatjuk az elektromos autók vezetői élményét, felszámoljuk a »távolsági szorongást«, vagyis a félelmet, hogy elakadnak energia nélkül az autópályán” – nyilatkozta a céget alapító Doron Myersdorf a találmányról.

A StoreDot fejlesztését többek közt a British Petroleum és a Samsung is támogatja. A  StoreDot újítása a könnyű, újratölthető és nagy teljesítményű lítium-ion elemek technológiáján alapul, amelyek feltalálásáért 2019-ben az amerikai John Goodenough, a brit Stanley Whittingham és a japán Akira Yoshino kémiai Nobel-díjat kapott. „Megpróbáltuk bemutatni, hogy ha kicserélünk néhány anyagot egy lítium-ion akkumulátorban, akkor öt perc alatt feltölthetővé válhat” – mondta a mérnök végzettségű cégvezető.

A rendkívül gyors töltési képesség eléréséhez többek közt szilíciumra váltották a lítium-ion elem negatív pólusán az addig alkalmazott grafitot. A vállalatnak már több száz prototípus áll rendelkezésére, ezeket már tesztelik is a különböző gyártócégek. Jelenleg akkumulátoraik olcsóbban előállítható, második generációját fejlesztik, valamint elkezdték kidolgozni a későbbi tömeggyártáshoz szükséges eszközöket, gépeket is, hogy megpróbálják lerövidíteni a bevezetésükhöz szükséges időt.

Az elektromos autók nem sokkal drágábbak a hagyományos benzinmotoros gépjárműveknél, azonban a 2019-ben eladott autóknak csupán 2,9 százaléka volt elektromos meghajtású a Nemzetközi Energia-ügynökség adatai szerint. Az újgenerációs akkumulátorok bevezetését az is késleltetheti, hogy ehhez át kellene alakítani a már felállított töltőállomásokat, ez pedig mérettől függően akár 1500 és 10 000 dollár közötti összeget is jelenthet állomásonként. Ráadásul élettartamuk csak 3000-3500 feltöltést biztosít, így az akkumulátorok újrahasznosításának rendszerét is ki kell még dolgozni.

MTI

Legnépszerűbb cikkeink