Kiemelt hírek
Három miniszterelnök-jelölt juthat tovább az ellenzéki előválasztáson
Augusztus 23-án kezdhetik gyűjteni az aláírásokat, és szeptemberben egyszerre tartják meg a voksolást az egyéni és a miniszterelnök-jelöltekre.
Hogy kétfordulós előválasztáson döntene az ellenzék a hat párt közös miniszterelnök-jelöltjéről, azt már lehetett tudni korábban is. Arról azonban eddig nem beszéltek a pártok, hogy milyen feltételekkel lehet majd bejutni a második körbe. Több különböző pártból is megerősített információk szerint három jelölt juthat be a második fordulóba, a bejutási küszöböt pedig 15 százalékban állapították meg – írta a 24.hu.
Minderről január végén állapodtak meg a pártok, amikor arról is elvi megállapodás született, hogy – miként azt a 168 is megírta – mind a 106 körzetben tartanak előválasztást. Ezt azonban egyrészt azért nem kommunikálták az év elején, mert először minden részletszabályról meg akarnak állapodni, illetve az előválasztást lebonyolító Országos Előválasztási Bizottság megalakítására várnak. A hallgatás másik indoka pedig az, hogy nem minden fél elégedett maradéktalanul a megállapodással, többen azt mondják, hogy változtatni kellene ezeken a kereteken. Múlt pénteken úgy értesültünk, hogy a közös listás helyekről majd csak a miniszterelnök-jelöltek és az egyéni körzetek indulóinak előválasztása után dönt az ellenzéki összefogásban résztvevő hat párt.
Eddig hárman jelezték, hogy indulnak miniszterelnök-jelöltként: először Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, másodikként Jakab Péter Jobbik-elnök, majd Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is bejelentkezett. Pletykánál erősebb híresztelések szerint még két esélyes induló lehetséges: a DK Dobrev Klárát indíthatja, az MSZP pedig továbbra is a párbeszédes Karácsony Gergely jelölését favorizálja. A főpolgármester indulását sokan biztosra veszik, de ő ezt még lebegteti. Az LMP-ben egyelőre nincs döntés, de a 24.hu úgy tudja, ha Karácsony elindul, őt támogatná a zöldpárt. Ahogy korábban beszámoltunk róla: a potenciális miniszterelnök-jelöltek népszerűségét február végén mérte meg a Medián: a népszerűségi versenyben Karácsony Gergely (39 százalék) vezet. Őt Jakab Péter (32 százalék) és Dobrev Klára (25 százalék) követi. Márki-Zay Péter 22, Fekete-Győr András 10 százalékon áll.
Az előválasztás menetrendje jelenleg úgy néz ki, hogy a jelöltek augusztus 23-án kezdhetik gyűjteni az aláírásokat – egyéni indulóknak 400, a miniszterelnök-jelölteknek 20 ezer támogatói szignót kell összeszedniük –, és szeptemberben egyszerre tartják meg a voksolást az egyéni jelöltekre és a miniszterelnök-jelöltekre. Majd októberben a fent leírt szabály szerint két (ha a harmadik helyezett nem éri el a 15 százalékos határt) vagy három miniszterelnök-jelölt mérkőzhet meg az ellenzék vezetéséért.
PH
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt