Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A virtuális térbe vonul a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Létrehozva:

Fotó: Budapesti Tavaszi Fesztivál

A kormány negyven év után kivonult a közös rendezésből.

Ingyenes online programokkal rendezi meg a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF) április 9. és 18. között a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Brand Zrt., már kormányzati támogatás nélkül, a „Budapesten a kultúra szabad, a kultúra mindenkié” üzenettel.

„Idén ünnepli 41. évfordulóját Budapest egyik legrangosabb kulturális eseménysorozata, a Budapesti Tavaszi Fesztivál. A rendezvényt eddig minden évben közös szervezésében tartotta meg a Fővárosi Önkormányzat és az állam” – mondta Gy. Németh Erzsébet, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes a BTF keddi online sajtótájékoztatóján.

Gy. Németh elmondta, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány lehetetlenné tette a BTF megtartását, idén pedig újabb nehézséggel kell szembenéznie a fesztiválnak: a kormány negyven év után kivonult a közös rendezésből, erről néhány hete értesítve a Fővárosi Önkormányzatot.

Budapest ragaszkodik ehhez a nagy hagyományokkal bíró eseménysorozathoz, ezért mindent megtesz azért, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Brand Zrt. szervezésében idén is megrendezze – jelentette ki a főpolgármester-helyettes, hozzátéve, hogy „a BTF az elmúlt négy évtizedben megmutatta, hogy a kultúra túl tudja élni az ország politikai vezetésének változásait. Az elmúlt négy évtizedben egyetlen kormány sem merte megtenni azt, hogy ne támogassa Budapest legnagyobb kulturális rendezvényét”.

Faix Csaba, a Budapest Brand Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy adni szeretnének a járványhelyzetben a Budapesten és az országban élőknek, valamint az eseményeket messziről követőknek is. Ezért az idei BTF nemcsak abban lesz különleges, hogy online rendezik meg, de teljes egészében ingyenesen közvetítik a fesztivál tartalmait, mert a céljuk, hogy közelebb vigyék az emberekhez a kultúrát.

„Az online forma miatt előtérbe kerülnek a vizuális tartalmak. Minden nap lesz egy highlight esemény, amely méltó módon merít a BTF több mint negyven éves tradíciójából, emellett mai, aktuális kísérőrendezvényekkel találkozhat a közönség. A BTF egyfajta virtuális retrospektív programot kínál az elmúlt évtizedekből, vegyítve ezeket a friss rendezvényekkel” – mondta Faix, hozzátéve, hogy a BTF pontos programját a fesztivál kezdete előtti hetekben teszik majd közzé.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink