Kiemelt hírek

Kásler: Újabb szigorítások jöhetnek

Published

on

Fotó: MTI / Vasvári Tamás

További járványügyi szigorításokat tart indokoltnak Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.

A miniszter a Blikknek adott születésnapi interjúban azt mondta: „Itt a nyakunkon a harmadik hullám, gyorsan terjed a brit variáns, ami tudjuk, hogy legalább 70 százalékkal fertőzőképesebb, fiatalabb korosztályokat is elér, illetve a betegség lefolyása súlyosabb. Naponta két-háromszáz ember kerül most kórházba, ötszáz felett van és meredeken nő a lélegeztettek száma” – válaszolta a miniszter a lap azon kérdésére, miszerint nem érzi-e jogosnak a kormány lélegeztetőgép-fölhalmozását ért kritikákat.

Kásler úgy véli, mivel ismét a járvány felszálló ágában vagyunk, a vakcináció mértéke pedig csak több hét múlva éri el azt a szintet, ami megfékezhetné a felfutást, szükség lehet szigorításokra.

„Ha azt tekintjük, hogy a járványügyi szigorítások maximuma 100 százalék, akkor a jelen pillanatban életben lévő szigorítások ennek a 70 százalékát teszik ki” – mondta a miniszter, aki szerint sok példa van a világban, mit lehet még tenni. Példaként az iskolák bezárását, a szünet előre hozását, illetve időtartamának meghosszabbítását említette. „De az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak nyitvatartása mellett lehet az egyéb boltok nyitva tartásán is szigorítani. Ennek mintájára még sok minden más is lehetséges” – tette hozzá Kásler.

PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version