Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Nem vagy fontos nekem

Létrehozva:

Jelenet a filmből | Forrás: Netflix / Seacia Pavao

Kritika J Blakeson Fontos vagy nekem című filmjéről.

Rosamund Pike az elmúlt évek egyik legelvetemültebb negatív főszereplőjeként vonult be a filmtörténelembe a 2014-es, David Fincher által rendezett Holtodiglan című filmjével, amit látszólag tovább örökített most megjelenő, Fontos vagy nekem című alkotásába is. A mozi címével ellentétben azonban Pike karaktere, a minden hájjal megkent Marla Greyson kicsit sem törődve az általa „védelmezett” vagyonos, idős emberekkel, a törvények kiskapuit kihasználva válik veszélyes gazdasági ragadozóvá. 

A filmet rendező J Blakeson láthatóan nagy érdeklődést mutat az alvilági történetek iránt, ugyanis 2009-es rendezése, az Alice Creed eltűnése egy vagyonos családfő lányának elrablását mutatja be. A Fontos vagy nekem története szerint Marla Greyson arra építette fel gyámsági praxisát, hogy vagyonos, idős embereket szorítson idősotthonba, hogy ott maffiaeszközökkel tartsa őket félelemben, hátramaradt vagyonukat pedig lelkiismeretfurdalás nélkül felélje.

Ennek megvalósításához meg is vannak a maga eszközei. Egy korrupt doktor, egy könnyen megvezethető bíró, valamint az amerikai jogalkotás hézagjai is a segítségére szolgálnak. A film elején elhelyezett monológ, amely szerint a világon kétféle ember van: ragadozó és préda, meghatározza a főszereplő mentalitását – magánéleti célok helyett a profitmaximalizálás és a védtelen emberek kisemmizése hajtja. 

Látszólag hibátlan – nézői szempontból gyomorforgató – terve akkor ütközik jéghegynek, amikor egy maffiakapcsolatokkal rendelkező idős hölgyet tuszkol be akaratán kívül egy tettestársa által vezetett idősotthonba. Az ezáltal képbe kerülő, a többek között a Trónok harcából ismert Peter Dinklage által megformált maffiózó pedig egy olyan macska-egér játékba kezd Marlával, ahol a szerepek percenként változnak. 

Erősen érződik a filmen, hogy Hollywoodban vért izzadva igyekeznek kompetens, erős nőképeket mutatni a vásznon – ami a Fontos vagy nekemnek tűpontosan sikerül is, azonban éppen egy olyan karakteren keresztül, aki egy csepp szimpátiát nem képes ébreszteni egy normális emberben. J Blakeson író-rendező az erős női karakter megalkotásához bedobta az aduászt is: Marla ugyanis leszbikus párkapcsolatban él. Ez azonban nem szolgál plusz karakterárnyalással, így csupán arra való, hogy élettársán, egyben munkatársán keresztül a nepotizmus témájának is hangot adjon – ezt a ziccert azonban nem használja ki a film. 

A Fontos vagy nekem alapvetően nem tűnik ki magasan a netflixes repertoárból, azonban rendkívül szokatlan élményt nyújt annak köszönhetően, hogy a rendező borítja a filmezés bevett szokásait, miszerint jó és rossz, hős és ellenhős csap össze. Ennek a filmnek az esetében ugyanis mindegyik szereplő maga a földre szállt gerinctelenség, a filmvégi csavarként szolgáló fejlemény ennek ismeretében pedig nem igazán hat újdonságként a néző számára.

Legnépszerűbb cikkeink