Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Nem érdemes kóklerekre bízni a lakásfelújítást

Létrehozva:

Fotó: Shutterstock

Mintegy 640 ezer család lehet érintett a támogatott lakásfelújításban, a felmérések szerint 290 ezer mindenképpen belevág a korszerűsítésbe. 

„Az építőipari szakemberek többsége már hónapokra előre elkötelezte magát” – tudtuk meg Őrfalvy Árpádtól. Az ablakszakerto.hu alapítója felhívta a figyelmet arra, hogy ezt kihasználva rengeteg olyan önjelölt amatőr indított vállalkozást, akinek nincs megfelelő tudása és tapasztalata sem, és most például ablakcsere elvégzésére vállalkoznak. Ezért is hatványozottan fontos, hogy a megrendelők alaposan körbejárják, kire bízzák az ingatlanjukat. 

Őrfalvy Árpád azt javasolja, hogy ajánlás útján válasszunk olyan kivitelezőt, akivel családon belül vagy az ismeretségi körben korábban elégedettek voltak. Aki viszont csak a szakkifejezéseket pufogtatja, és nincs hozzáadott értéke a tervekhez, valószínűleg nem a legjobb a szakmájában. A szakértő azt tanácsolja a felújítóknak, hogy nézzenek rá a kivitelezők cégadataira is. Ez ma már néhány kattintással elérhető, és pontosan látni lehet, hogy az előző években mekkora forgalma volt az adott vállalkozásnak, hány fő volt oda bejelentve. Így kiderülhet, tud-e egyáltalán akkora volumenű munkát vállalni, amekkorát rá akarunk bízni. A felújítási roham várhatóan egész évben kitart, és így a szakemberek a tavalyi évhez viszonyítva 40 százalékos forgalomnövekedésre számítanak.

Bonta Miklós

Legnépszerűbb cikkeink