Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Szeptemberben kezdődhet az ellenzéki előválasztás

Létrehozva:

Fotó: Merész Márton

A momentumos Hajnal Miklós szerint nagyjából egy-másfél hónap múlva lehet számítani a tárgyalások lezárására.

Az ellenzéki összefogásban résztvevő 6 ellenzéki párt még tavaly decemberben mutatta be 13 pontját, amelyben deklarálták az előválasztással kapcsolatos legfontosabb kitételeket, a későbbi, hatpontos felsorolásuk pedig a közös kormányzás alapelveit tartalmazta.

Az előválasztással kapcsolatos tárgyalások eredményeiről rendkívül kevés információ lát napvilágot, ezért a 168.hu rákérdezett az ellenzéki pártoknál, hogy áll a jelöltállítás folyamata, valamint hogy a tavalyi kormányzati elvonások következtében milyen anyagi helyzetben indulnak neki a pártok a 2021-es előválasztási és a 2022-es választási kampánynak.

A Párbeszédtől Tordai Bence elmondta, jelenlegi ismeretei szerint nagyjából szeptemberre várható az előválasztás kezdete. Hozzátette: korábban a pártvezetők megegyeztek abban, hogy bejelentési moratóriumot hirdetnek, amit szerinte a Momentum Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs bejelentésével megszegett. A momentumos Hajnal Miklós erre reagálva elmondta, csupán kéthetes moratóriumban állapodtak meg, amit ők betartottak, azonban ennek idejét nem kívánták meghosszabbítani. 

Hajnal szerint az előválasztással kapcsolatos tervezési szakasz a kétharmadánál jár, és nagyjából egy-másfél hónap múlva lehet számítani a tárgyalások lezárására, a bejelentésekre. Hozzátette: minden párt arra készül, hogy 106 ellenzéki jelöltet kell állítani, a Momentumnak jelenleg 30-40 jelöltje van. 

Tordai Bence szerint az előválasztás lebonyolítására a pártok állami támogatásából, illetve közösségi mikrodonációk bevonásával gyűlhet össze a pénz. Ennek költségét körülbelül 200 és 500 millió forint közé teszik. Hozzátette: minimum félmillió választó részvételére számítanak, akik a tervek szerint személyesen is leadhatják majd voksukat. 

Az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjei között eddig Márki-Zay Péter és Jakab Péter neve hangzott el a legtöbbet, ők hivatalosan is jelezték, hogy indulnak a posztért. Vasárnap pedig a Momentum Mozgalom is bejelentette saját miniszterelnök-jelöltjét Fekete-Győr András személyében. Mellettük az MTA volt elnöke, és a frissen alakult Új Világ Néppárt vezetője, Pálinkás József, valamint az ISZOMM első embere, Szanyi Tibor is jelezte, megmérettetné magát, azonban egyelőre a két párt nem része az ellenzéki összefogásnak.

Az LMP részéről azt kommunikálták, hogy a tárgyalások lezárásáig nem kívánnak nyilatkozni, a Jobbik, az MSZP és a DK részéről válasz még nem érkezett.

Legnépszerűbb cikkeink