One Night in Miami: Film a rasszizmusról, klisék nélkül

Kritika az Oscar-díjra is esélyes filmdrámáról.

A One Night in Miami című filmdráma Malcolm X polgárjogi aktivista, Muhammad Ali, Sam Cooke zenész és Jim Brown NFL-sztár eszmecseréjét mutatja be, amiben a hatvanas évek legnagyobb, feketéket érintő problémáiról beszéltek őszintén, klisék nélkül.

Az idei Oscar-gála egyik nagy esélyese az arany szobrocskát egyszer már színészként elhódító Regina King első rendezése, a Kemp Powers – a Lelki ismeretek című Pixar-film írójának – színdarabjából nagyvászonra adaptált One Night in Miami. A meglepő módon valós körülmények között játszódó dráma egy estét mutat be, ahol a hatvanas évek emblematikus afroamerikai szereplői, Malcolm X polgárjogi aktivista, Muhammad Ali bokszoló, Sam Cooke zenész és Jim Brown NFL-sztár értekeznek a kor feketéket érintő legnagyobb problémáiról, az ellenállás eszközeiről. 

A film alapvetően a párbeszédekre épít, a környezet és a korszellem bemutatása csupán kiegészítésként szolgál az eltérő világnézettel rendelkező celebritások diskurzusához. Muhammad Ali pályafutása egyik csúcsán, a nehézsúlyú világbajnoki cím után találkozott össze spirituális vezetőjével, Malcolm X-szel, a Nation of Islam egyik vezetőjével, akinek hatására az ökölvívó később áttért az iszlám vallásra. Sam Cooke az afroamerikaiak körében ugyan hihetetlen elismerésnek örvendett, a fehér arisztokrata rétegre továbbra is a rasszizmus volt jellemző, így nem tudott betörni a „mainstreambe”. Jim Brown pedig a sportéletet kívánta maga mögött hagyni, hogy filmes karrierjét építhesse. Egy ilyen, érzelmileg felfokozott időszakban ülnek le egymással a főszereplők, ahol a Kingsley-Ben Adir által megformált Malcolm X számonkéri társait, hogy miért nem aktivizálják magukat a feketék egyenlőségéért vívott harcban. 

Az addig is érdekes film ekkor válik igazán zseniálissá, 

a szereplők ugyanis átélhető érvek mentén szólalkoznak össze. Ugyan Malcolm X a feketék egyenlőségéért harcol, a fehér lakosság elleni gyűlöletkeltéssel kívánja elérni célját, amivel Sam Cooke szerint a tevékenysége kontraproduktívvá válik. Véleménye szerint nem csak egyféleképpen lehet hangot adni az elnyomottságnak a hatvanas évek Amerikájában. Ő maga könnyed, érzelmes zenéjével ugyan valóban nem az akítv cselekvést támogatta, sokkal inkább azoknak az afroamerikaiaknak kínált menekvést, akik a világ zajából a zenébe menekültek. Jim Brownt az amerikai futball legendás játékosaként milliók szerették országszerte, azonban szerinte ez nem a teljesítményének köszönhető, a szurkolók inkább a rajongás mögé bújva akarták leplezni kirekesztő gondolkodásukat. Ali pedig fiatal sztárként leginkább a polgárpukkasztás és az idolja felé érzett tiszteletből tér át az iszlámra, mintsem valódi vallási elhivatottsággal.

A film katartikus lezárásában nem kíván igazat adni egyik szereplőnek sem, a célja, hogy retrospektív gondolkodásra bírja a nézőket. Ennek eszközeként azonban nem a modern hollywoodi kliséket, hanem az empátiát, a történelmi hűséget emeli ki, ami üdítő frissítésként hat a túlpécézett hollywoodi filmek rengetegében. A film az Amazon Prime-on tekinthető meg.