Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Orbán-beszéd indította a parlamenti szezont

Létrehozva:

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A miniszterelnök úgy véli, jó döntés volt, hogy nem csak nyugati vakcinákat rendeltünk.

Orbán Viktor szerint sikerült elérni, hogy május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani idehaza, mint a hasonló lakosságú uniós országok, amelyek csak a nyugati vakcinákra támaszkodnak. Azért rendeltek a kínai és az orosz oltóanyagból is, mert csak akkor kezdődhet meg a nyitás, ha lesz elég vakcina.

A miniszterelnök az Országgyűlés idei első plenáris ülésén napirend előtti felszólalásában arról is beszélt, hogy április elejére a kétmillió főt is meghaladhatja a beoltottak száma, vagyis minden 60 év feletti regisztrált ember megkaphatja a oltóanyagot.

A kormányfő kijelentette, hogy csak az oltás vezet vissza a normális élethez, aki időt nyer, sok száz vagy ezer életet nyer, ezért nem lehet politikai kérdés a vakcinák ügye, nem itt kell bizonygatni a nyugat és Amerika felé való elköteleződést.

Szükség volt a szigorú intézkedésekre, a következetes járványkezelésre, ami azt jelenti, hogy nem enyhítettek a korlátozásokon – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy Nyugat-Európában folyamatosan változtattak a szabályokon, emiatt romlott a helyzet sok helyen. A kormány felhatalmazásának meghosszabbítását kérte az Országgyűléstől, mert a brit variáns elterjedése emelkedő tendenciát hozhat a járványügyi adatok tekintetében.

 

Az oltás a kulcs

A miniszterelnök rámutatott, hogy az újranyitás feltétele a vakcina, enélkül nem tudják megállítani a vírust. Folyamatosan dolgoznak az oltóanyagok beszerzésén, ezért vásároltak a nyugati mellé orosz és kínai vakcinát is, amelyek elmondása szerint biztonságosak, és már több millió embert beoltottak velük.

Orosz vakcinából 1 millió, míg a kínai vakcinából 2,5 millió adag vakcina érkezik az országba az következő három hónapban – ismertette a helyzetet a kormányfő, de megjegyezte, hogy a szakemberek mellett az emberek véleménye is fontos, ezért indítanak konzultációt a korlátozások feloldásáról, valamint a vakcinák ügyében.

 

Megvédve

Orbán Viktor a gazdasági intézkedések kapcsán elmondta, hogy a munkahelyek védelme volt a gazdasági akcióterv elsődleges feladata, amiben szerinte sikerrel jártak. A szállodák, éttermek, edzőtermek, szórakozóhelyek esetében az alkalmazottak bérének felét bértámogatásként megkaphatták a vállalkozások, ezzel 80 milliárd forintból 250 ezer munkahelyet védtek meg, ami a 4,5 millió foglalkoztatott körülbelül 5 százaléka. Emellett az olcsó hitelekkel csaknem 40 ezer vállalkozásnak segítenek – tette hozzá.

Orbán szerint a gazdaságba áramoltatott pénz több mint fele a kis- és középvállalkozásokhoz ment, a decemberi foglalkoztatottsági adatok pedig kielégítőek, ugyanis ugyanannyian dolgoztak a tavalyi év végén, mint a járvány előtt.

Ismertette, hogy a kormány által kidolgozott újraindítási akcióterv alapján 5 százalékra csökkentik a lakásépítés áfáját, bértámogatást nyújtanak a bajban lévő vállalkozásoknak, megemelték az orvosok fizetését, emellett négy hullámban visszaépítik a 13. havi nyugdíjat, tízmillió forintig kamatmentes kölcsönt adnak a legkisebb vállalkozásoknak, a 25 év alatti fiatalok pedig szja-mentességet kapnak.

Véleménye szerint a következő évek gazdasági támogatásainak legnagyobb győztesei az egyetemek lesznek, amelyek modellváltására mintegy 1500-2000 milliárd forintot biztosít az állam. A miniszterelnök szerint három nagy ügy vár a kormányra az előttük álló időszakban: végigvinni a tömeges oltási akciót, kellő óvatosság mellett kivezetni a korlátozásokat, majd a gazdaságvédelmi akciótervvel újraépíteni a gazdaságot.

 

Ellenzéki reakciók

Úgy tűnik, döntésképtelen a miniszterelnök, ezért lesz újabb nemzeti konzultáció – mondta a Jobbik elnöke a parlament hétfői ülésén a miniszterelnök beszédére reagálva. Jakab Péter szerint a kormányfő felszólalásából nem derült ki, hogyan fogják újraindítani a gazdaságot, majd hozzátette: nem lehet jogfosztott helyzetbe taszítani azokat, akik nem akarják beoltatni magukat, ezért azt javasolja, ne járjon előny azoknak, akik beadatnák maguknak a vakcinát. Jakab azt mondta, jelenleg azt lehet tudni, hogy kínai vakcina nincs az országban, de ha lesz, szerinte akkor sem kell majd senkinek.  „Ha van valami kínai cucc, amivel beoltottak egymillió afrikait vagy egymillió kínait, az nem azt jelenti, hogy nekünk is jó lesz” – fogalmazott, és úgy vélte, ez emberkísérlet és zsarolás.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egyetértett a kormányfővel abban, hogy arra kell biztatni az embereket, tartsák be az érvényben lévő szabályokat, és oltassák be magukat. Gyurcsány Ferenc hozzátette: régen volt akkora bizonytalanságban az ország, mint mostanában, a szektorok kitettsége pedig drámai. A DK elnöke szerint nincs még egy olyan kormány az Európai Unióban, amelyik ilyen keveset adott volna bértámogatásra, munkahelyek megtartására. Álláspontja szerint ebben messze utolsók vagyunk az EU-ban. Az egyetemek modellváltásáról úgy fogalmazott: sok beruházás lesz, amiből sokat el fognak lopni. Szerinte, amit a kormány jelenleg tervez, az egyszerű privatizáció, melynek során ellenérték nélkül adják oda néhány embernek az ország szellemi vagyonát.

A Párbeszéd frakcióvezetője, Szabó Tímea Szájer József botrányáról és Rogán Antal feleségének birtokvásárlásáról kérdezett, mire Kövér László házelnök minden indoklás nélkül elvette tőle a szót.

Az MSZP társelnöke, Tóth Bertalan arra hívta fel a figyelmet, hogy míg korábban Orbán azt állította, hogy a felelősség a kormányé, később azt áttolta az operatív törzsre, a vakcinabeszerzések ügyét pedig Brüsszelre.

Orbán, reagálva az ellenzéki képviselők felszólalásaira, elmondta, a Jobbik szerinte oltásellenes agitációt végez, amit abba kell hagyniuk. Arra válaszolva, hogy csak a NER-hez tartozó vállalkozók részesülnek a támogatásokból, Orbán úgy reagált: az önök vörösbárói is kapnak.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink