Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Csernus Imre: „A bizalmat meg fogom szolgálni”

Létrehozva:

Csernus Imre / Fotó: Ajkai Dávid

A médiától távol töltött évek után ismét képernyőre kerül Csernus Imre, hogy segítse a hozzá fordulókat. Az ismert pszichiáter a 168.hu online felületein a Doktor Csernus című műsorban fogadja majd a nézők leveleit, telefonhívásait. A műsor először február 23-án délután fél ötkor, ezt követően minden héten kedden lesz látható.

– Az elmúlt tíz évben szinte teljesen elzárkózott a médiától. Mi történt önnel ezalatt?
– Úgy éreztem, hogy nagyon fontos lenne megújulni, valami másban is kiteljesedni. Különböző lehetőségek után kutattam. Éreztem, hogy budapesti létem a vége felé közeledik. Orvosként, segítőként az ember nagyon korán konfrontálódik a halállal és az elmúlással, fontos volt, hogy váltsak, hogy ne az elmúlás gondolata töltse ki a mindennapjaimat. Számomra a fiatalság addig tart, amíg én meg merek újulni. Nem csak úgymond a szakmában, hanem helyszínben, megmérettetésben. Elkezdtem keresni azt, hogy hol szólal meg a szívem, és mivel Heves megyében nagyon jól érzem magam, azt mondtam: rendben, itt maradok. Öt évvel ezelőtt felszámoltam a magánpraxisomat, mert rájöttem, sokkal jobban érdekel a csapatdinamika. Ezért azóta a férfi kézilabdázókat, a női vízilabda válogatottat, és cégeket segítek csapat és vezetői coachinggal. Ja, és persze ott a vendéglátás!

– A koronavírus mennyire szólt bele kávézója, a Depresso mindennapjaiba?
– Befékezett minket, ahogy másokat is. Mostanában elvitelre tudunk adni ételeket, italokat. A Csendülő esetében azonban úgy gondoltuk, hogy nem tudjuk az elviteles kávéval ugyanazt az érzést átadni, amire ez a hely hivatott – hogy a vendégek önmagunkban elmélyülhessenek, szárnyaljanak vagy épp lehorgonyozhassanak. Ezért nem nyitottuk meg, majd akkor, amikor lehetséges.

– Régóta nem szerepelt a képernyőn, most mégis igent mondott a 168.hu felkérésére. Hiányzott a média?
– Nem! Egyáltalán nem. De rengeteg megkeresést kaptam az elmúlt években és egyiknél sem éreztem azt, hogy mennék. Amikor a 168.hu-tól megkerestek, kértem egy találkozót Milkovics Pál tulajdonostól. Nekem ugyanis kulcsfontosságú volt, hogy milyenek a megérzéseim vele kapcsolatban. Nagyon jót beszélgettünk és meggyőzőek voltak a tervei és a hozzáállása a folyamatokhoz. Ha másféle attitűddel rendelkezett volna, akkor nemet mondok.

– A műsort hogyan képzeljük el, milyen stílusban láthatjuk önt viszont?
– Olyan lesz, amilyen vagyok, nem fogom meghazudtolni önmagam. Persze sokan az ordibáló szakembert kötik a nevemhez, de az csak adott pillanatban, tudatosan használt eszköz volt. Már régóta nem ezt csinálom. Számomra az orvosi eskü a legfontosabb és leghosszabb ideje betartott esküm, ezért aki bízik bennem annyira, hogy hozzám fordul, azt a bizalmat meg fogom szolgálni a legjobb tudásom szerint.

– Mivel fordulhatnak majd önhöz a nézők?
– Bármivel. Az első adás után kitűzünk egy témát és azzal kapcsolatosan fogok válaszolni a megkeresésekre. Ezek lehetnek e-mailes, chatfalon vagy telefonon érkező kérdések is. Adott cselekedetek lelki hátterét szeretném megvilágítani és a konfliktuskezelésben szeretnék segítséget nyújtani, hogy a másik hibái mellett felismerjük a sajátjainkat is. A fejlődés ugyanis csak így lehetséges.

– Mik a tervei a jövőre nézve?
– Aránylag rövidlátó vagyok ebben. Ha Tokióban lesz olimpia, akkor a női vízilabda válogatottat szeretném megfelelően felkészíteni. Egyébként pedig mindazt, amit eddig elértem, szeretném tudatos munkával megőrizni. Elérni ugyanis nem nehéz dolgokat, de megtartani és ott maradni azon a szinten, nagy feladat.

Legnépszerűbb cikkeink