Magyarország
Filippov Gábor: Egy gyerek kiegyensúlyozottsága abból fakad, amit érez a szülei kapcsolatában
Rendhagyó témáról beszélgetett Fiala Jánossal a Keljfeljancsi péntek reggeli adásában Filippov Gábor politológus, az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója. Mesélt lányáról, aki mindenkire mosolyog, reggelente 8-10 ember napját feldobja. „Mi is szoktunk gondolkozni azon, mi lehet az a faktor, ami ezt a kiegyensúlyozottságot kiváltja a gyerekben. Valószínűleg az, hogy mit érez, mit lát a szülők kapcsolatában”, mondta.
Filippov szerint Magyarországon elfelejtettünk valamennyire optimistának lenni. Az optimizmus a lehetőségekbe vetett hit, azt jelenti, hogy valaki el tudja képzelni, hogy lehet jobb. Ez nálunk eléggé hiányzik.
Véleménye szerint, a gyerekeknek és a fiataloknak a világra való nyitottsága, és ahogy megélik azt, az radikálisan más, mint ahogy régebben volt. Érzékelhető a pedagógusoknál például, mennyire komoly kihívást jelent, hogy mennyire más módon nyitottak ma, mint a régebbi korok diákjai. A világ máshogy huzalozza be az agyunkat. Az az igazán jó pedagógus – és itt Rubovszky Ritát emelte ki -, aki úgy gondolkodik, hogy nem ugyanazt a kockát akarja mindegyik gyerekre ráhúzni, hanem próbálja megismerni az egyéniségét, és ahhoz alakítani módszerét.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt