Kiemelt hírek

Zoya Katarova: Először a vírus terjesztőket kellene oltani

Published

on

A biológus szerint azt sem lehet egyértelműen megmondani meddig leszünk az oltás után immunisak a vírusra.  

Zoya Katarova a biológiai tudományok kandidátusa volt Fiala János reggeli műsorának, a Keljfeljancsinak a vendége. A szakértő elmondta, szerinte fontos lenne átgondolni az oltási tervet, hiszen a jelenlegi akkor lenne a leghatásosabb, ha mindenki számára elegendő vakcina állna rendelkezésre. 

Mint mondta az időseket természetesen muszáj beoltani, hiszen ők a legveszélyeztetettebb korosztály, azonban a vírust leginkább a fiatalok és a gyerekek terjeszik. Hozzátette a fiatalokban mutálódik a vírus, rájuk nézve azonban a legritkább esetben veszélyes, ők inkább tünetmentesen vészelik át a fertőzést, ami nagyon veszélyes, hiszen tovább terjesztik a betegséget. 

Ez a vírusnak előnyös, nem az a célja, hogy megölje a gazdát, hanem, hogy terjedni tudjon.” – mondta, hozzátette, a populáció 20%-a terjeszteni fogja a vírust és őket is oltani kellene. Ezt a javaslatát azonban a hazai szakértők nem hallgatták meg. 

Kiemelte, Kanadában a szakértők a rendelkezésre álló információk miatt már átgondolták az oltakozást. Katarova szerint ezért, ha van elegendő vakcina – mint ahogy a legtöbb országban most nincs – az idősekkel kell kezdeni az oltakozást. Azonban ha nincs, akkor először a terjedését kellene megfékezni a fiatalok oltásával. 

Kérdésre a szakértő elmondta, jelenleg felesleges olyan jóslatokba bocsátkozni, ami arról szól meddig szerezhetünk immunitást miután megkaptuk a vakcinát. „Ezt senki sem tudhatja” – mondta.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version