Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Tóth Csaba Fialánál: Legalább látszik, hogy az ellenzék dolgozik

Létrehozva:

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt nem szavazták meg a vizsgálóbizottságok felállítását az országgyűlés. Erről beszélt az MSZP politikusa a Keljfeljancsiban.

Bíztunk a csodában, hogy meggondolják magukat a kormánypárti képviselők és megjelennek a Parlamentben, de nem így történt – nyilatkozta Tóth Csaba, az MSZP parlamenti képviselője Fiala Jánosnak szerda reggel az országgyűlés hétfői, rendkívüli ülésnapján történtekről.

Tóth Csaba szerint a gazdaságvédelmi döntésekről, a járvány elleni védekezésről, a vakcinabeszerzésről és a médiatörvénnyel kapcsolatos vizsgálóbizottságok felállítása lett volna a rendkívüli ülésnap legfontosabb döntése, ezért szerették volna az ellenzéki pártok képviselőcsoportjai megszavazni, ami határozatképesség hiányában nem történt meg.

“Nem egyedi eset, nem először fordul elő, hogy a kormánypártiak nem jelennek meg az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésről. Sajnos ez is a magyar belpolitika egyik leképezése, hogy az ellenzéket semmibe veszik. Erről szoktunk beszélni az ellenzéki városok ellehtetlenítésével kapcsolatban és ugyanezt éljük át a parlamentben is” – ecsetelte a történteket Fialának Tóth, aki szerint mindennek ellenére nem volt felesleges a rendkívüli ülésnap összehívása: “A közbeszéd azért foglalkozik vele, remélhetőleg eljut az emberekhez, hogy Magyarországon a parlament így működik, pedig nem szabadna így működnie. Ezek a  vizsgálóbizottságok fontos dolgokról szólt volna, érdekelte volna az embereket, hiszen az embereket most legjobban a koronavírus, a vakcinák érdeklik. Legalább látszik, hogy az ellenzék teszi a dolgát” – vélte Tóth, aki szerint sajnos belefáradtak az emberek, annak már nincs hírértéke, hogy a kormánypárti képviselők nem jelennek meg az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésnapon.

Legnépszerűbb cikkeink