Nagyvilág
Sokak szervezetében legalább hat hónapig jelen vannak még az antitestek koronavírus fertőzés után
Az emberek közel kilencven százalékánál kimutatható a megfelelő mennyiségű ellenanyag.
Kutatók félmillió ember egészségi adatait őrző brit biobankból csaknem 20 ezer olyan páciens adatait elemezték, akiktől 2020. május 27. és december 4. között havi rendszerességgel vettek vérmintát – olvasható a BBC News honlapján.
Az érintett időszakban 1699 ember produkált pozitív ellenanyag-tesztet, ami arra utal, hogy korábban megfertőződött a vírussal. A többségüknél már a vizsgálat első hónapjában kimutatták az antitesteket, ami azt sugallja, hogy a járvány első hullámában fertőződtek meg.
A tanulmány végén, vagyis hat hónappal később, az alanyok 88 százalékának szervezetében még mindig észlelhető mennyiségű antitestet mutattak ki. Ez az egészségügyi dolgozók bevonásával végzett korábbi, kisebb volumenű tanulmányok eredményeit idézi.
A szakemberek szerint lehetséges, hogy a fél év elteltével negatív ellenanyag-tesztet produkáló 12 százalék egy részének vagy egészének is maradt némi védettsége az újbóli megfertőződéssel szemben, attól függetlenül, hogy a szervezetükben lévő antitestek mennyisége nem érte el a tanulmányban meghatározott küszöbértéket.
„Noha nem tudhatjuk biztosan, hogy az antitestek jelenléte milyen kapcsolatban áll az immunitással, az eredmények azt sugallják, hogy a fertőzésen átesett emberek legalább hat hónapig védettek lehetnek az újbóli megfertőződéssel szemben” – mondta Naomi Allen professzor, a brit biobank vezető kutatója, hozzátéve, hogy a védettség pontos időtartamának megállapításához hosszabb idejű utánkövetéses vizsgálatra lesz szükség.
A tanulmány részletes információkkal szolgál a fertőzöttek által leggyakrabban tapasztalt tünetekről is. Az alanyok 26 százaléka számolt be köhögésről, 28 százalék lázról és 43 százalékuk a szaglás, valamint az ízérzékelés elvesztéséről. Negyven százalékuk ezen tünetek egyikét sem tapasztalta és majdnem 20 százalék tünetek nélkül esett át a betegségen.
Az adatokat alátámasztják továbbá a korábbi tanulmányok eredményeit azzal kapcsolatban, hogy kik fertőződtek meg a legnagyobb valószínűséggel a járvány bizonyos pontjain: a fiatal felnőttek, a fekete bőrű és a dél-ázsiai emberek, valamint a szegényebb negyedek lakói produkáltak a legnagyobb eséllyel pozitív antitest-tesztet.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt