Kiemelt hírek
Két és fél évig börtönben marad Navalnij
Letöltendőre változtatta kedden az illetékes moszkvai bíróság az Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben 2014-ben kiszabott három és fél éves, felfüggesztett szabadságvesztést.
A bíróság az ítéletet a felfüggesztett büntetés feltételeinek megszegésével indokolta, azzal, hogy Navalnij több alkalommal nem jelentkezett az előírt időpontban a felügyelő hatóságnál. A szabadságvesztésbe beszámít majd az a majdnem teljes év, amelyet a politikus házi őrizetben töltött. A bíróság épülete környékén a nap folyamán több mint 300 embert vettek őrizetbe.
Navalnij a tárgyaláson védőbeszédet mondott, amelyben saját felmentését követelte, majd arra is rámutatott hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az ügyében nem állapított meg bűncselekményt, és törvényellenesnek nevezte az orosz büntetésvégrehajtásnak a felfüggesztett börtönbüntetésének letöltendőre változtatását szorgalmazó keresetét.
Az ellenzéki politikus a tárgyaláson az augusztusi kómájával kapcsolatban, amely nyugati laboratóriumok egybehangzó szakvéleménye szerint mérgezés miatt történt, ismételten azt állította, hogy sikerült bebizonyítani: „éppen Putyin követte el ezt a gyilkossági kísérletet”, mert számára ez a küzdelem egyetlen eszköze. Navalnij szerint ügyét milliók megfélemlítésére kívánják felhasználni, és üdvözölte azokat, akik mégsem rettennek meg.
Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget az Yves Rocher Vostok-ügyben 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el, amiért szállítmányozási cégük a vád szerint túlszámlázott a francia kozmetikai cég oroszországi leányvállalatának. Az Yves Rocher az akkori ítélethirdetést megelőzően közölte, hogy anyagi kár nem érte. Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, öccsére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság. Az ítélet szerint a fivérek 26,8 millió rubel (a rubel jelenleg mintegy 3,90 forintot ér) kárt okoztak az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának, és további 4,5 milliót egy másik cégnek. Navalnij támogatói szerint az ügyben politikai verdikt született.
A politikus követői a keddi bírósági tárgyalás napjára újabb tüntetést hirdettek meg.
Navalnijt január 17-én vették őrizetbe, amikor visszatért németországi gyógykezeléséről, miután augusztusban Oroszországban – nyugati orvosok szakvéleménye szerint megmérgezték.
Oroszországban tagadták a mérgezést. Moszkvában arra hivatkozva vették őrizetbe, hogy megszegte egy sikkasztási ügyben rá korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés feltételeit. Január 19-én rendelték el 30 napos előzetes letartóztatását.
Az Egyesült Államokat mélységes aggodalommal tölti el, hogy Oroszországban több mint két évi börtönre ítélték Alekszej Navalnijt – közölte kedden Washingtonban nyilvánosságra hozott közleményében. Anthony Blinken amerikai külügyminiszter, aki az ellenzéki politikus „azonnali és feltétel nélküli” szabadon bocsátását követelte. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt