Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Drágulhat a tojás

Létrehozva:

Fotó: Todd Trapani / Pexels

Fél év alatt 25-30 százalékkal nőttek a takarmányok ára, és ez a tojás átadási árában is megérződhet majd. 

A héjas étkezési tojások átadási árának emelését kezdeményezik kereskedelmi partnereiknél a Baromfi Termék Tanácsba tömörült tojástermelő vállalkozások a takarmányok és a takarmány-alapanyagok drágulása miatt – tájékoztatta az MTI-t a Tojásszövetség hétfőn.

A közleményben az Agrárgazdasági Kutatóintézet adataira hivatkozva kiemelték: a gabonafélék 25-30 százalékkal drágultak az elmúlt fél évben, a takarmánykukorica ára 2021 januárjának második hetében már meghaladta a tonnánkénti 60 ezer forintot. Hasonlóan alakulnak a kész takarmányok árai is – tették hozzá.

A szövetség szerint az előrejelzések alapján várhatóan az áremelkedés folytatódik, így a kész takarmányoknál az idei év első felében további 10 százalékos drágulás várható. A gazdálkodók szerint az átadási árak emelésének nem kell szükségszerűen megjelennie a fogyasztói árakban, mert azok nagymértékben függnek a kereskedők árképzési gyakorlatától is.

Legnépszerűbb cikkeink