Magyarország

Vezetőszáron vitték a papi molesztálás áldozatát

Published

on

Képünk illusztráció. Forrás Shutterstock.

A férfit csak az ünnepi mise után engedték szabadon a rendőrök.

Még 2019. augusztus 20-án a rendőrök őrizetbe vettek egy férfit Budapesten, aki korábban papi molesztálás áldozata volt, ám hiába próbált érvényt szerezni áldozati státuszának, a katolikus egyház elutasító volt vele szemben. A történetet a 444.hu írta meg részletes cikkében.

A férfit az ünnepi mise végéig nem engedték ki a rendőrségről.

A lap azt írja, a férfit a rendőrség akkor fogta el, amikor a reggelijével hazafele sétált egy rákoscsabai vegyesboltból. A XVII. kerületi rendőrkapitányságon négy óráig várakoztatták egy cellában, majd

vezetőszáron vitték át a Teve utcai rendőrpalotába,

ahol megkezdődött a kihallgatása. Ezután rabosították, az élettársával pedig közölték, hogy este 7-re mehet érte. Eközben délután öt és hét óra között lezajlott az államalapítás köré szervezett mise és körmenet.

Az eset előzménye, 2019. június 4-én az áldozat délután elment a Bazilikába egy ünnepi misére, amelyet Erdő Péter celebrált. Későbbi tanúvallomása szerint azt hitte, az élőben közvetített misén a bíboros bocsánatot fog kérni tőle vagy az áldozatoktól általában, ez azonban nem történt meg. A férfi sokadszorra próbált volna beszélni Erdő Péterrel, a bíboros azonban a mise után – a tervezett forgatókönyvtől eltérően – nem a hívek sorfala között vonult ki a székesegyházból, hanem a sekrestye felé távozott. Az esetről Erdő több beosztottja is részletes vallomást tett a rendőrségen: elmondásuk szerint végig figyelték az áldozatot, de az semmilyen zavaró dolgot nem tett a Bazilikában.

Másnap, június 5-én reggel a Szent István-bazilika plébánosa, az áldozat gyerekkori mentora, Snell György jelent meg az V. kerületi rendőrkapitányságon, és feljelentést tett a férfi ellen. Így történt meg, hogy

az egyházon belüli szexuális zaklatás áldozata ellen indult rendőrségi nyomozás zaklatás miatt.

Mint a lap írja, az elmúlt két évtizedben mintegy 20-30 magyar katolikus pap ellen indult eljárás, vagy legalábbis ennyi került nyilvánosságra. Átfogó egyházi vagy állami vizsgálatok nem indultak, hivatalos statisztikák nem készültek, az egyházmegyék nagy része kérésre sem tesz közzé adatokat az egyházon belüli szexuális zaklatási ügyekről.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version