Magyarország
A Hősök terei tüntetés miatt két embert megbírságoltak, négyet feljelentettek
Nem használtak maszkot, illetve illegális demonstrációt szerveztek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap honlapján azt írta: a maszkhasználat hiánya miatt a rendőrök hat résztvevővel szemben intézkedtek, akik közül kettőre helyszíni bírságot szabtak ki, négy másik résztvevő ellen szabálysértési feljelentést tettek.
A BRFK kiemelte: „a hatályban lévő jogszabályok értelmében a veszélyhelyzet idején rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos”.
A gyűlés helyszínén tartózkodókat a rendőrök igazoltatták és figyelmeztették. A gyűlés szervezőivel és a gyűlést tartókkal szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek – írta a BRFK.
(MTI)
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány
-
Magyarország2024.07.25. 1:28
A Volánbusz teljesen beolvad a MÁV-Start-ba