Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Orbán Viktor is elment Kriza Ákos temetésére

Létrehozva:

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kriza Ákos visszaadta Miskolc jövőjét – mondta a miniszterelnök Miskolc korábbi polgármesterének búcsúztatóján.

A kormányfő beszédében kiemelte: Magyarország miniszterelnökeként, a kormány nevében még egyszer elmondja, mennyire hálásak mindenért, amit Kriza Ákos „értünk és a városért, Miskolcért” tett. 2010-ben egy egész város gondját-baját vette magára – tette hozzá.

Azt mondta, Kriza Ákos látta, mekkora a feladat, és azt is látta, hogy ami máshol működhet, az itt kevés lesz. Itt a bizalmat csak kemény munkával lehet kiérdemelni, itt olyan ember kell, aki a városnak nemcsak jó gazdája, de menedzsere, orvosa és kezelője is lesz, és ő éppen ilyen volt kilenc éven keresztül – közölte a kormányfő.

Orbán Viktor szerint a politika világában nincs ennél nagyobb siker. Ma Miskolcnak ismét van jövője, és Kriza Ákos munkája nélkül ez nem így lenne – mutatott rá.

Kriza Ákos január 19-én hunyt el, 56 éves volt.

A miskolci polgármesteri hivatal közleménye szerint Nagyváradon született 1965-ben, felsőfokú tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán végezte. Miskolcon 1990-ben telepedett le, általános orvosi diplomája megszerzése után. A Diósgyőri Kórházban dolgozott klinikai orvosként, majd családorvosként folytatta munkáját. 1999-től a Vasútegészségügyi Kht. Miskolci Egészségügyi Központ orvos-igazgatója volt 2010-es polgármesterré választásáig. Miskolc városát 2019-ig vezette, amikor egészségi állapota miatt visszavonult a politikától.

Legnépszerűbb cikkeink