Nagyvilág
Washington megerősítette az iraki vezető halálhírét
A vezetővel együtt másik tíz terroristát is megöltek.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen harcoló, Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció megerősítette, hogy a héten egy légicsapásban megölték a szervezet legfőbb iraki vezetőjét az ország északi részén. Wayne Marotto koalíciós szóvivő elmondta, hogy Abu Jászirral egy légicsapás végzett szerdán Kirkuk közelében. Vele együtt az Iszlám Állam 10 terroristáját ölték meg az Irakkal közös művelet során – tette hozzá.
Musztafa al-Kádimi iraki miniszterelnök csütörtökön közölte, hogy megölték az Iszlám Állam úgynevezett iraki kormányzójának és kalifahelyettesének számító Abu Jászir al-Isszávit egy hírszerzési művelet során. A dpa német hírügynökség emlékeztet arra, hogy az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a múlt heti kettős, legalább 32 halálos áldozatot követelő öngyilkos merényletért Bagdad szívében. Ilyen súlyos támadás alig volt Bagdadban 2017 vége óta, amikor az iraki biztonsági erők döntő győzelmet hirdettek az országban korábban jelentős területeket ellenőrző dzsihadisták ellen.
Bár az Iszlám Állam döntő vereséget szenvedett, és elvesztette korábbi területeit mind Szíriában, mind Irakban, szétszéledt harcosai közül jó páran bevették magukat a sivatagokba, és onnan kiindulva hajtanak végre támadásokat.
MTI
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.05. 7:41
Újra terjed a koronavírus
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól