Magyarország

Filippov Fialánál: Konfliktusba került a tudósok és a politikusok világa

Published

on

Filippov Gábor politológus, az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója volt a vendége Fiala János Keljfeljancsi című műsorának péntek reggel.

“Aki picit is realistán is gondol a szakpolitika-alkotásra, az nem dőlhet hátra, amikor úgy gondolja, hogy megtalálta a bölcsek kövét, akkor még nem csinált semmit, a munka ezután kezdődik” – mondta Filippov Gábor politológus az Egyensúly Intézet Jövőkép Magyarországnak című politikai-gazdasági-társadalmi víziójáról Fiala János Keljfeljancsi című műsorában.

A műsorvezető és vendége egyetértettek abban, hogy a járvány kezelése szempontjából is kulcsmomentum, hogy milyen a szakértők és a politika viszonya egymáshoz. “Nem elég a legjobb meggyőződéssel meghozni egy döntést, fontos a végrehajthatóság szempontjából, hogy mennyire bízik a kormányban az állampolgár” – mondta Filippov a járványhelyzet kezeléséről. Példával élve elmondta, Izrael egy rendkívül megosztott, feszültségekkel teli ország mégis nagyobb bizalommal állnak a járványkezeléshez, mint Magyarországon, mert másképp állnak az államhoz függetlenül attól, hogy mi van kormányon.

“Az orvosoknak is új terep, mind szakmailag, mind morálisan, hogy mindenki őket figyeli, sokkal jobban, mint eddig bármikor” – vélte Filippov. “Ellentmondásos adatok vannak, a tudósok nyelve nem a politika nyelve, miközben a nagyközönség bizalmát kell megnyerni” – tette hozzá. “Két világ ütközik, az egyik bezabálja a másikat, a másik – a tudósoké – pedig nem volt erre felkészülve, talán nem is tudja, hogy mi történik” – mondta Filippov a járványkezelésről, aki szerint a politológus munkája, hogy közvetítsen a két világ között.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version