Magyarország

Nem fér meg egymás mellett Csepel két vezető fideszes politikusa 

Published

on

Németh Szilárd állítólag már szóba sem áll Csepel fideszes vezetésével.

A Fidesz-alelnök honvédelmi államtitkár viszonya megromlott régi harcostársával, Borbély Lénárd polgármesterrel, aki már a Csepeli Hírmondónak adott interjújában is elődje felelősségét firtatta – írja a 24.hu

A lap részletesen beszámol a Fideszen belüli törésvonalról, ami nagyon izgalmassá teszi Csepelen a kormánypárt helyzetét.

A sziget északi felének választókerületi elnöke ugyanis Németh Szilárd, aki egy időben polgármester volt, de mostanra már honvédelmi államtitkár és birkózószövetségi elnök, illetve a Fidesz egyik alelnöke. A polgármesteri széket 2014-ben addigi helyettese, Borbély Lénárd vette át, akit 2019-ben is újraválasztottak. Ők feszültek egymásnak.  

A szakítás jelei decemberben váltak a külső szemlélő számára is nyilvánvalóvá, amikor Németh Szilárd hatalmas sportingatlan-portfóliót hozott létre maga körül, a kerületvezetést pedig voltaképpen kizárta az irányítása alatt futó ingatlanügyekből – írja a lap.

Borbély állítólag mostanra teljesen megelégelte, hogy Németh évek óta folyamatosan ellenőrzi őt, ezzel olykor hátráltatva Csepel ügyeit, különös tekintettel az ingatlanokra és a helyi gimnáziumra. Borbély a 24.hu szerint mostanra felvette a kesztyűt.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version