Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A WHO úgy véli Európában korai lenne enyhíteni a korlátozásokon

Létrehozva:

Egyelőre minden a koronavírus megfékezésére hozott korlátozó intézkedés helyénvaló szerintük. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodáját vezető Hans Kluge azzal érvelt, hogy továbbra is túl magas a reprodukciós ráta a kontinensen, és nagy a teher az egészségügyön.

„Türelmesnek kell lennünk, az átoltottsághoz idő kell”

– hangsúlyozta a tisztségviselő az online sajtótájékoztatóján. Hozzátette: kemény leckék árán megtanultuk, hogy a lezárások, majd a gyors újranyitás rossz stratégia a fertőzés terjedésének megfékezésére.

Kluge szerint a reprodukciós ráta csökkentéséhez tartós és következetes erőfeszítés kell. A tisztségviselő úgy véli: nincs garancia arra, hogy a korábban súlyosan fertőzött térségeket a jövőben elkerüli a járvány. „A közösségek érzik, hogy szinte tapintható közelségbe került a járvány vége a vakcinának köszönhetően, miközben továbbra is be kell tartaniuk a szigorú korlátozásokat egy új fenyegetés miatt, és ez az ellentmondás feszültséghez, félelemhez, fásultsághoz és zavarodottsághoz vezet” – mutatott rá Kluge.

Elmondta: összesen 35 európai ország indított oltási kampányt a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében, és eddig 25 millió adag vakcina fogyott el. „Ezek a vakcinák a remélt hatékonyságot és biztonságosságot mutatták” – emelte ki. „Ennek a hatalmas vállalkozásnak köszönhetően csökken a nyomás az egészségügyön, és minden bizonnyal életeket mentünk meg” – fűzte hozzá.

Megjegyezte: az új vírusvariáns és a reprodukciós ráta magas szintje sürgetővé teszi a veszélyeztetett csoportok beoltását, de az oltóanyagok gyártása és elosztása az erőfeszítések ellenére nem a várakozásoknak megfelelően alakul. Az Európai Unió tagállamaiban a vakcinahiány miatt jóval lassabban halad az oltás, mint Izraelben, az Egyesült Királyságban vagy az Egyesült Államokban.

„A szolidaritás nem feltétlenül azt jelenti, hogy a világ összes országa egy időben kezd bele az oltási kampányba” – magyarázta Kluge. „Általános egyetértés van abban, hogy senki sincs biztonságban addig, amíg mindenki nincs biztonságban” – tette hozzá.

MTI

 

Legnépszerűbb cikkeink