Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Szarka Gábor a Keljfeljancsiban: nem könnyű új oktatókat találni az egyetemre

Létrehozva:

Az SZFE kancellárja szerint hiba volt az egyetemfoglalás, mert el lehetett volna jutni egy jó kompromisszumig.

Nehezen találnak új tanárokat a februárban induló új szemeszterükre, bár jelenleg több tanár van, mint volt – mondta Szarka Gábor, a Színház és Filmművészeti Egyetem kancellárja Fiala János Keljfeljancsi című műsorában.  

„A tehetség az kibontakozik”, tudnak majd boldogulni a jövőbeni végzősök, viszont a renitens színészeket a színházrendezők sem kedvelik, a kancellár inkább ezt látja problémásnak.

A legnagyobb bűn szerinte az, hogy egyesek arra biztatják a fiatalokat, hogy ne most jelentkezzenek, hanem majd két év múlva, mert ezzel a fiatalok álmát veszik el.

Szarka Gábor azt mondta: elindulhat az új félév, ha mindenki hajlandó dolgozni, maradhatnak a régi tanárok, ezért arra biztatja az érintetteket, hogy iratkozzanak be, próbálják ki a közös munkát, aki pedig azt tervezte, hogy itt tanulna tovább, jelentkezzem.

Az egyetemfoglalásról szólva úgy vélte, az egy jogtalan helyzet volt. Mint mondta: másfél hónapig senki sem állt szóba velük a tiltakozók közül, nem derült ki, hogy ki van a maszk mögött, „ez egy hibás döntés volt, aminek nem lehetett más a vége, csak ez” – fogalmazott a kancellár.

Kijelentette: a párbeszéd teljes hiánya jelentette a fő problémát, meg kellett volna találni a felelős személyeket a másik oldalról, akikkel tárgyalni lehet, „de ez egy teljesen arctalan helyzet volt, és erre kellett egy stratégiát felépíteni, ami valahogy kibillenti őket ebből a bezártságból”.

Szerinte el lehetett volna jutni egy jó kompromisszumig, ha nincs egyetemfoglalás, amit még most sem zár ki, de nyilván messzebb vannak attól, mint október 2-án – mondta a kancellár.

Szarka Gábor arról is beszélt, hogy nehéz becserkészni az új oktatókat, a februárban kezdődő szemeszterhez, van egy kisebbség, akikkel nehéz együttműködni. Úgy vélte, sokkal előbbre tart, mint amire számított, az oktatási körülmények, a létesítmények tekintetében, két hónap alatt annyi munkát végeztek el, mint máshol két év alatt.

„Azt kell hogy mondjam, büszke vagyok rá” – jelentette ki az SZFE kancellárja.

Az adás az alábbi linkre kattintva érhető el:

Legnépszerűbb cikkeink